Egy friss felmérés szerint a május 6-i megválasztása óta eltelt időszak alatt nem kevesebb mint hét százalékot veszített népszerűségéből Francois Hollande szocialista államfő, a franciáknak immár csak 51 százaléka nyilatkozik úgy, hogy megbízik a politikusban, szemben az egy hónappal korábban mért 58 százalékos aránnyal. A bizalomvesztés egy fokkal erőteljesebb, ha az elnök képességeiben kételkedőket tekintjük, ez utóbbiak aránya ugyanis nyolc százalékkal emelkedett meg, elérve immár a 44 százalékot.

A miniszterelnök megítélése is hasonló módon alakul: a CSA intézet felmérése szerint hét százalékponttal, a korábbi 56-ról 49-re csökkent a Jean-Marc Ayrault-ban megbízók aránya, tíz százalékkal többen vannak viszont azok, akik egyáltalán nem bíznak benne. A bizalomvesztés, amely a kormány minden tagját érinti, annak ellenére következett be, hogy úgy Hollande, mint az Ayrault-kabinet igyekszik kifejezetten diszkréten irányítani az országot, Nicolas Sarkozy korábbi, gyakran hiperaktívnak gúnyolt államfőhöz képest a jelenlegi köztársasági elnök például néha kifejezetten nem létezőnek tűnik.

A választási ígéretek teljesítése is meglehetősen felemás módon történik, a minimálbér beígért emelése például mindössze két százalékosra sikeredett, egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a Hollande iránti bizalom a baloldali szavazók körében öt százalékkal csökkent.

A vezetés megítélése a következő hetekben tovább romolhat, a kormány ugyanis meglehetősen tétovázva most kezdi bejelenteni a leendő intézkedéseket, márpedig ezek között a közalkalmazottak létszámának a csökkentése, illetve drasztikus megszorítások is szerepelnek.

Mindeközben szakértők 2012 végére 9,9 százalékos munkanélküliséget prognosztizálnak, ami a tavalyi évhez képest 0,6 százalékos emelkedést jelent majd, a lakosság vásárlóerejének a csökkenését pedig idén 1,2 százalékosra teszik, és ezzel várhatóan eléri a rekord mélypontnak tekintett 1984-es év szintjét.

Az elemzők egy része minderre azt mondja: a kampány alatt a szocialisták ígéreteit elhinni akaró franciák most fedezik fel a nyers valóságot.