Erősödni tudott Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,19 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 40 179,84 ponton zárt pénteken.
K. Kiss Gergely, 2019. február 15. péntek, 18:34
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 csatornán elmondta: a kedvező nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is pluszban zárt.

A szakértő jelezte: az OTP a nap elején mínuszban volt, de délután már erősödni tudott. A Mol-nak a 3300 forint körüli csúcs erős ellenállást jelent, kicsivel ez alatt zárt az olajpapír. A Richter pozitív korrekciójára már számítani lehetett, a múlt héten közzétett, a vártnál gyengébb tavalyi negyedik negyedéves jelentés miatt ugyanis sokat esett a részvény árfolyama az elmúlt napokban.

A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3288 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,71 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,51 százalékkal 472 forintra emelkedett, forgalma 162,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,21 százalékkal 5455 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3808,70 ponton zárt pénteken, ez 27,30 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

HOZZÁSZÓLÁSOK