A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy negatív nemzetközi hangulatban, alacsony forgalom mellett, gyenge nyári napot zárt a magyar tőzsde.

Hozzátette, a vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni, a bankpapírok árfolyamának emelkedése részben technikai alapú volt, részben pedig a magyar gazdaság növekedésének köszönhető.

Az elemző szerint a Richter árfolyamánál tapasztalt komolyabb esés a gyógyszerszektor gyenge teljesítményével magyarázható.

A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,46 százalékkal 3046 forintra csökkent, 952,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 70 forinttal, 0,58 százalékkal 12 150 forintra erősödtek, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 6,50 forinttal, 1,54 százalékkal 416,50 forintra esett, forgalma 176 millió forint volt.

A Richter-papírok 130 forinttal, 2,47 százalékkal 5140 forintra gyengültek, forgalmuk 466,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4484,78 ponton zárt hétfőn, ez 46,63 pontos, 1,03 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!