Erre készülnek a parlamentben

Az Országgyűlés újabb négynapos ülést kezd ma, a képviselők egy kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazhatnak, majd a kabinet tagjait interpellálják.
Domokos László, 2018. október 29. hétfő, 06:58
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el.

A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.

A képviselőknek az első ülésnapon ezúttal is két óra állhat majd rendelkezésükre az interpellációkra, amelyeket az azonnali kérdések követhetnek hatvan percben.

A parlament kedden szavazásokkal folytatja munkáját. Ekkor várható döntés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évről szóló jelentéséről, valamint a honvédség létszámkeretének emeléséről is. A harmadik ülésnapon további nyolc előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők - írta az MTI.

Az Országgyűlés ülése november 5-én, hétfőn ér véget a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK