Nem akarok beülni egy frakcióba. Mellesleg semmi értelmét se látom annak, hogy Németh Szilárddal és társaival birkózzak gazdasági kérdésekről.

Az alkatomtól is idegen, hogy színpadias felszólásokkal irányítsam magamra a figyelmet - mondta a jövendő képviselő a napilapnak.

Tervei szerint a parlamenti munkája során főleg azzal a jogosítvánnyal szeretne élni, hogy betekinthessen a nemzeti intézmények - az MNB, az Állami Számvevőszék, az államkincstár vagy a KSH - működésébe.

Felkészültem rá, hogy a kínos adatokat nem adják ki egyből, de nem adom fel, minden törvényes eszközzel azon leszek, hogy kikényszerítsem a válaszokat. Ha visszaélést találok, megteszem a megfelelő lépést, és sajtótájékoztatót tartok a Parlamentben

- mondta Mellár Tamás.

Elmondása szerint ehhez az ellenőrző munkához már tizenöt nagytudású szakember ajánlott - kérés nélkül is - segítséget, ingyen. Ez jól jön, mert nem lesz pénzem szakmai stábra - tette hozzá a 64 éves professzor.

Egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy ezek az emberek szakszerű bírálatát nyújthatják majd a parlamenti történéseknek. A csapat tagjai jogászok, szociológusok, szociális területtel foglalkozók lehetnek. Mellár leginkább szakterületére, a közgazdasági kérdésekre koncentrál majd.

Fotó forrása: MTI Fotó / Mónus Márton.