Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést és javítani kell a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén - egyebek között erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP Mezőkövesden tartott frakcióülésének első napján a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint. A tanácskozáson a kormányfő kiállt a megélhetési bevándorlás visszaszorításának szükségessége mellett is.

Rogán Antal csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, túl vannak egy jó hangulatú és vidám frakcióülés első napján, amelyen a kormányfő politikai helyzetértékelését vitatták meg.

Ennek legfontosabb eleme az volt, hogy Orbán Viktor meghatározta a következő 3 és fél év legfontosabb feladatát, azaz, hogy a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén javítsanak - ismertette a frakcióvezető. Elmondta, erre úgy kell törekedni, hogy lehetőség szerint munkából minél többen és minél jobban tudjanak megélni. Hozzátette, a kormányzás elmúlt években képviselt céljait fenntartják: segély helyett továbbra is munkát kell adni az embereknek, és törekedni kell a teljes foglalkoztatottság megvalósítására.

Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést, egyrészt az Európai Unió azon törekvéseivel szemben, amelyek megakadályoznák az irányított energiaárakat, másrészt gondoskodni kell arról, hogy elegendő és olcsó gáz jusson Magyarországra a következő években is - folytatta az elhangzottak ismertetését Rogán Antal.

Tájékoztatása szerint beszéltek arról, hogy az adósrabszolgaságtól sikerült az embereket megvédeni, de ezt a munkát be kell fejezni, és végig kell vinni a bankok elszámoltatását.

A kormányfő fontosnak nevezte - ismertette Rogán Antal -, hogy féken kell tartani az árakat; ezt elérték az elmúlt években, de továbbra is törekedni kell rá. Emellett folytatni kell a munkahelyvédelmi akciótervet, hiszen ezen keresztül tudtak az elmúlt években megvédeni és teremteni nagyon sok munkahelyet, illetve ezzel tudják segíteni a kis- és nagyvállalatokat.
A frakcióvezető közlése szerint a tanácskozáson elhangzott, hogy a nemzeti önbecsülés egyre erősödik és a magyar emberek elvárják, hogy mindig, méltó módon álljanak ki a nemzeti érdekekért.

Rogán Antal a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, a frakcióülésen fontos szerepet kapott a megélhetési bevándorlás kérdése.

Azt Orbán Viktor szerint nullára kell szorítani, "be kell reteszelni Magyarország ajtaját", egyetlen megélhetési bevándorlóra sincs szükség. Ma ezt a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, ezért erre kifejezetten törekedni kell törvényi változtatásokkal is, és nem szabad várni az Európai Unióra - mondta a Fidesz frakcióvezetője, megjegyezve: biztos, hogy az unió is változtatni fog a bevándorláspolitikáján, de lehet, hogy az Magyarország számára késő lesz.
Rogán Antal szerint jól látszik, hogy tranzitországból Magyarország kezd célországgá válni, a frakcióülésen kifejezetten megdöbbenést keltettek a vonatkozó adatok.

Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök oktatást érintő - a 9 osztályos általános iskoláról szóló - javaslatáról Rogán Antal ismertetése szerint a kormányfő azt mondta, "világos megrendelést vár", annak feltárását, hol látnak problémát, min kell változtatni.
Abban egyetértettek: az oktatásban a 2016/17-es tanév lehet az, amikor változtatásokat vezetnek be. Ezt meg kell vitatni a pedagógus szakszervezetekkel, szakmai szervezetekkel, és elő kell készíteni a javaslatot. A témát csütörtökön vitatják meg, amikor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere több területről is beszámol - jelezte, hozzáfűzve: szó lesz a szegénység elleni küzdelemről és az egészségügyről is.

Rogán Antal közlése szerint a kormányfő a magyar külpolitikai stratégiát a nemzeti érdekből vezette le a kormánypárti képviselők előtt, és úgy fogalmazott: Magyarországnak azért lehet önálló külpolitikája, mert erős ország lett; ennek ugyanakkor az a feltétele, hogy mindig tisztában legyünk a saját érdekeinkkel. Ezért tartotta kiemelten fontosnak, hogy Németországgal jó kapcsolatokat ápoljon Magyarország, hiszen a magyar nemzeti érdek az, hogy a két ország gazdasága között már most meglévő szoros kapcsolatot tovább erősítsék - mondta Rogán Antal.

Oroszországgal összefüggésben elhangzott, hogy onnan érkezik a gázellátás, és a rezsicsökkentést akkor tudják megvédeni, ha a gáz olcsó marad. A kormányfő beszélt arról, hogy jó gazdasági kapcsolatokat kell ápolni a megerősödő európai nemzetekkel. Szólt arról is, hogy fontosnak tartja Törökországot, nem véletlen, hogy februárban a német kancellár és az orosz elnök mellett Magyarországra érkezik a török miniszterelnök is - közölte Rogán Antal.