Az eddigi felmérések során a legderűlátóbb adat - tavaly 80 százalékos volt az optimisták aránya - és jelentős javulás az első, 2013-ban végzett felméréshez képest, amikor mindössze a megkérdezettek fele vélekedett hasonlóan.

A vállalatokon belül a megkérdezettek 60 százaléka optimista vagy nagyon optimista légkörről számolt be, a tavalyi 52 százalék után. Tízből kilenc vezető sikeresnek, nagyon sikeresnek vagy elfogadhatónak értékelte a 2015-ös évet, tavaly ez az arány 94 százalék volt, de az idei adat szintén nagy ugrás a két évvel ezelőtti 77 százalékhoz képest.

A felső vezetők az előző évhez hasonlóan leginkább az ipar, a technológiai- és infokommunikációs (ikt) szektor 53-53 százalékos növekedését várják 2016-ban. Lényegesen jobbak lettek a fogyasztói termékek és szolgáltatások piacának kilátásai, a tavalyi 27 százalék helyett a vezetők 44 százaléka vélekedik optimistán ezekről, a pénzügyi szektort illetően pedig a pozitív várakozások aránya szinte megduplázódott a tavalyhoz képest.

A megkérdezettek 70 százaléka tervez létszámbővítést, leginkább, 43 százalékban specialistákat vennének fel, a fizikai munkást már jóval kisebb - 15 százalékos - arányban keresnek a válaszok szerint. Az új szakemberek megtalálásakor a vezetők egyre inkább külföldre tekintenek, tavalyhoz képest jobban figyelnek a kelet-közép-európai régióban, vagy akár egész Európában, sőt Európán kívüli országokban dolgozó szakemberekre is.

Nőtt a magyar vezetők mobilitása, idén is főként Nyugat-Európa és Észak-Amerika az elsődleges célpont, mindkettő vonzereje nőtt a tavalyi évhez képest, Nyugat-Európáé 76-ról 86 százalékra, Észak-Amerikáé 64-ről 73 százalékra - közölte a cég.