Erre számíthatnak a közmunkások

Csak a gyerekek gyógyszerét váltják ki, ruhát pedig senkinek sem vesznek - így osztható be a közmunkások 54.300 forintos bére a szakszervezet szerint.
Szepesi Anita, 2018. január 28. vasárnap, 20:46

Jelenleg 183 ezeren dolgoznak közmunkásként, az északi és keleti régiókban minden tizedik munkavállaló közmunkás. A szakszervezet szerint a többség hiába akar, nem talál állást, miközben a közmunkás fizetés harmadával kevesebbet ér, mint 2010-ben. Ebből a pénzből sem egészséges ételeket, sem gyógyszereket, sem ruhát nem tudnak vásárolni, ha betegek, el sem mennek az orvoshoz - hangzott el az RTL Híradóban.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter alig több mint egy hete közölte, hogy várhatóan évekig nem emelnek majd a közfoglalkoztatottak havi 54.300 forintos fizetésén, ezzel a "pozitív" motivációval szeretnék elérni, hogy minél többen visszatérjenek a munka világába.

A riportban megszólaló 53 éves géplakatos elmondta, életkora miatt nem alkalmazzák, egy másik szakmunkás pedig csak olyan ajánlatot kap, amit nem tud elfogadni, a tízórás munkához egy másik településre kellene utaznia, de ehhez a munkaadó nem biztosítja a feltételeket.

Arra a kérdésre, hogy az 54,3 ezer forintos közmunkásbér elég-e a megélhetéshez, a Fidesz szóvivője úgy válaszolt, "ez több mint amit segélyként kaptak, tehát nyilván nagyobb segítséget nyújt az életük finanszírozásához."

HOZZÁSZÓLÁSOK