Erre számíthatunk a jövő héten

Jövő héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, de nem várható a kamatszint változása. Ezen kívül ipari termelési, építőipari, valamint kereseti adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású.
MTI-Eco, 2015. december 13. vasárnap, 10:32
Fotó: Napi.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn teszi közzé az októberi ipari termelés adataira vonatkozó második becslését. A december 8-án közzétett első becslés szerint októberben az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,7 százalékkal nőtt. A munkanaphatástól megtisztított index 12,7 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A termelés az év első tíz hónapjában 7,1 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Szintén hétfőn jelenik meg a mezőgazdasági termelői árak októberi alakulásáról szóló adatközlés. Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat és ezzel több mint két éve, 2013 júniusa óta először emelkedtek éves összehasonlításban. A növekedést a növényi termékek árának 8,5 százalékos emelkedése okozta, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 9,1 százalékkal.

Kedden tartja soron következő, decemberi kamatdöntő ülését a monetáris tanács, piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a testület novemberhez hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén. Novemberben az alapkamat már a negyedik egymást követő hónapban maradt rekordalacsony szinten. Már a júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus.

Szerdán az építőipari termelés októberi adatait közli a KSH. Szeptemberben 8,1 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz hasonlítva pedig 8,3 százalékkal nőtt. A termelés mindkét építménycsoportban emelkedett, az épületek építése 6,0 az egyéb építményeké 9,9 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit.

Pénteken a keresetek októberi alakulását teszi közzé a KSH. Szeptemberben 5,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,3 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Mivel szeptemberben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, a reálbérek még nagyobb mértékben emelkedtek: 5,5, illetve a közfoglalkoztatottak nélkül 5,7 százalékkal. Idén az első kilenc hónapban a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,9 százalékkal emelkedtek. A fogyasztói árak 0,3 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 4,2 százalékkal emelkedett.

Szintén pénteken jelenik meg a kiskereskedelmi forgalom októberi adataira vonatkozó második becslés. A december 3-án közzétett első becslés szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene októberben 4,0 százalékkal nőtt a szeptemberi 5,1 százalékos emelkedés után az egy évvel korábbihoz képest, a naptárhatástól megtisztított adat pedig 4,5 százalékos növekedést mutat. Elemzők szerint az év hátralévő részében tovább növekedhet a kiskereskedelmi forgalom.

HOZZÁSZÓLÁSOK