Akkor a villámcsapás fényességével hasított az emberek elméjébe: nekünk, magyaroknak nincs másik hazánk! - mondta el beszéde elején Orbán Viktor kormányfő, amelyben látványosan kerülte az aktuálpolitikát és inkább általánosságban beszélt a forradalomról. Hosszasan elemezte, hogy a magyaroknak nagy áldozatot kellett hozniuk 1956-ban, mert a szabadság csodájáért harcoltak. De ezt "a csodát nem adták olcsón" - tette hozzá, amelyet azzal magyarázott meg, hogy szerinte amellett, hogy sokan meghaltak, rengeteg embernek kellett elmenekülnie az országból.

Az egyetlen aktuálpolitikai mellékhangú rész a beszédében az EU-val szemben gyakran hangoztatott szuverenitás felemlegetése volt.

"És mi akkor is magyar, vagyis európai életformát akartunk magunknak. Szabad és független Magyarországot a nemzetek Európájában. És ebben nem is volt ellentmondás, mivel Európa nyugati fele akkor még valóban a szabad nemzetek közös hazája volt" - mondta Orbán Viktor.

"A kommunizmus rideg valósága felőrli lassan az emberi méltóságot, ezért kisszerűség szokott maradni utána, de mi ez alól is kivételek vagyunk, mi megőriztük tartásunkat" - jegyezte meg a kormányfő, könnyű természetes állapotnak tekinteni, hogy van egy szabad, független hazánk, de azt nem ajándékba kaptuk

Magyar mivoltunk szabadságharcok hosszú során át forrt ki, Orbán szerint ezért hálával tartozunk az őseinknek. Könnyű alapértelmezettnek venni a szabad Magyarországot - foglalja össze a miniszterelnök beszédének ezen részét az Index, amely szerint Orbán Viktor azt is hozzá tette, hogy nem szabad elfelejtenünk a szabadságunkat nem ajándékba kaptuk.

Úgy látja, hogy a mai pesti srácok is helytállnának, ahogy 1956-ban a nagyszüleik is a forradalomban. "Az '56-osok győztek, mert ránk, utódaikra a bátorság és a hősiesség nagyságát hagyták örökül" - érvelte meg álláspontját, majd elmondta, hogy a vezényszavak ma sem mások, mint akkor voltak: Isten, haza, család!

A miniszterelnök szerint ezeknél jobb és fényesebb vezércsillagot nem lehetne választani ma sem.

Orbán Viktor beszéde előtt egy órával Karácsony Gergely tartott megemlékezést a városházán.