Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lap pénteki száma szerint a hatóságok még szigorúbb előírások bevezetésével védekeznének a vaddisznók terjesztette kór ellen, bár Szlovákiában egyelőre nem találtak fertőzött állatot a hatóságok.

A lap felidézte, hogy nemrég Magyarországon a Borsod-­Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó tetemében mutatta ki az ASP vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A beteg állatra pár száz méterre a szlovák-magyar határtól találtak rá. Rudolf Smriga, a szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet rimaszombati fiókjának igazgatója szerint emiatt további óvintézkedéseket vezetnek be a járásban: így például a vadászat ideiglenes betiltása, a sertések szállításának leállítása és a sertéstenyésztéssel kapcsolatos szigorítások is felmerülnek az Új Szó szlovákiai napilapnak adott nyilatkozata szerint, melyet az MTI szemlézett.

Mivel a fertőzés miatt indokolt esetben a teljes állatállomány likvidálását is elrendelhetik, az afrikai sertéspestis miatt a szlovák hatóság már tavaly több veszélyzónát jelölt ki az országban. Ezeken a területeken óvintézkedéseket vezettek be, például minden elejtett vaddisznó tetemét kötelezően meg kellett vizsgáltatni. Rudolf Smriga szerint tavaly az összes vizsgált minta negatív volt.

A lap közölte, Magyarországon eddig sikerült megóvni a házisertéseket a betegségtől, az országban előforduló esetek mindegyike vaddisznókat érintett. A hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez továbbra is így maradjon. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet javaslata alapján a napokban online képzés indult. Az országos főállatorvos által előírtak szerint a fertőzött területen egyéni vadászatot csak járványvédelmi képzésen részt vett és eredményesen levizsgázott vadász folytathat, ahogy társas vadászat vezetésével is csak ilyen szakember bízható meg.