Észak-Korea egyelőre mégsem indít háborút Dél-Korea ellen

Kim Dzsongun észak-koreai vezető felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását - jelentette a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség.
Domokos László, 2020. június 24. szerda, 08:03
Fotó: Getty Images

Kim Dzsongun a kormányzó Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának ülésén bejelentette, hogy elhalasztotta a hadsereg vezérkara által bemutatott cselekvési terv végrehajtását - idézte baz MTI hírét az Index.

Észak-Korea az elmúlt hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, a múlt héten pedig bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös keszongi összekötő iroda épületét, és katonákat vezényelt korábban kiürített őrhelyekre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe.

Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok kampányának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének az országban. A röpcédulákat apró hőlégballonok segítségével szórták szét Észak-Korea felett a déli határ közelében.

Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong, aki az észak-koreai kormányzó Munkapárt központi bizottságának első osztályvezető-helyettese, már korábban is arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a dél-koreai szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, valamint leállíthatja a keszongi ipari park működését, amelyek a két Korea közötti békés viszony talán legfontosabb szimbólumai.

HOZZÁSZÓLÁSOK