Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járvány miatt a magyarországi fürdők az elsők között és rendkívüli gyorsasággal kerültek válságba. Az országszerte jól induló évben a legtöbb fürdő már a nyári főszezonra készült, majd március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt eltűnt. A munkatársak és a megmaradt vendégek megóvása érdekében egy hét alatt szinte minden fürdő bezárt, bevételeik megszűntek - idézi Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnököt az MTI.

A szövetség a 18 ezer munkavállalót foglalkoztató és közel 70 milliárd forint árbevételt generáló ágazat képviseletében üdvözli a kormány eddigi intézkedéseit. Az április 7-én bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv szándékával egyetértenek, a részletek kidolgozásához szakmai javaslatokkal járulnak hozzá.

A turisztikai ügynökség mellett a javaslatokat az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) valamint Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszternek, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetőjének küldték meg.

Azt kérték a kormánytól, vegyék figyelembe, hogy a fürdők nem minősülnek kis- és középvállalkozásoknak (kkv), mert jellemzően köztulajdonban álló gazdasági társaságok vagy költségvetési intézmény formájában működnek.

Javaslataik között szerepel, hogy a likviditási hitel-, garancia- és tőkeprogramok legyenek elérhetőek a kkv-nak nem minősülő fürdők számára is, vagy alkossanak a magyarországi fürdőágazatra speciális szabályokat.

Kezdeményezték továbbá, hogy a kifejezetten a turizmus támogatására tervezett, 600 milliárd forint kerettel bejelentett fejlesztési és felújítási hitelprogramot ne csak a szállodák és éttermek számára tegyék elérhetővé, hanem a fürdőüzemeltetők számára is nyissák meg.

A járulékcsökkentésről szóló kormányrendelet nem terjed ki költségvetési szervekre, ezért több fürdő, köztük olyan nemzetközi jelentőségű fürdőüzemeltető is, mint például a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, valamint a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, költségvetési intézményként nem tudja igénybe venni ezt a turisztikai szereplőknek is szánt válságkezelési eszközt. A szövetség erről módosító javaslatot nyújtott be.

A szektor újraindításához és fenntartható működéséhez a fürdőszövetség szerint "létkérdéssé vált", hogy a szálláshely-szolgáltatáshoz és a vendéglátáshoz hasonlóan a fürdőszolgáltatásokra is kiterjesszék július elsejétől az 5 százalékos áfát.

A 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást a szálláshely-szolgáltatókhoz és a vendéglátáshoz hasonlóan javasolják alkalmazni a fürdőszolgáltatásokra is - közölte a szervezet.