A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátási vállalkozások támogatásáról rendelkező csütörtöktől hatályos rendelet szerint háziorvosi praxisonként legfeljebb 1,5 millió forint összegű támogatás igényelhető közvetlenül a betegellátást szolgáló eszközök beszerzése érdekében. Ennek havi mértéke pedig - az esetleges járulékterhekkel együtt - 50 ezer forint lehet.

A háziorvosi szolgáltatónak a támogatás folyósításának megkezdésétől számított egy éven belül gondoskodnia kell az adott eszköz beszerzéséről. Ezen eszközt pedig három évig csak abban az esetben lehet adhatja el, ha az - a beszerzésétől számított három évig - az elidegenítését követően is az adott praxis betegeinek ellátását szolgálja.

Amennyiben a háziorvos egy eszközt lízingel, vagy megvételéhez hitelintézeti kölcsönt vett fel a támogatást a lízingdíj fizetéséhez, vagy a hitel törlesztéshez is fel lehet használni.

A támogatás fedezetét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által kezelt elkülönített előirányzat tartalmazza. A támogatást az OEP-nél kell igényelni. Az igényléshez csatolni többek között kell: a háziorvosi szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy köztartozással nem rendelkezik; az általa működtetett praxis ugyanazon eszköz beszerzésére, cseréjére európai uniós forrásból, vagy közpénzből nem kapott támogatást.

Az OEP a háziorvosi szolgáltató részére a támogatást havonta utalja.

Az OEP elszámolás, valamint helyszíni ellenőrzés keretében megvizsgálja, hogy a benyújtott nyilatkozatok megfelelnek-e a valóságnak, a háziorvosi szolgáltató az e rendeletben foglaltaknak megfelelően használta-e fel a támogatást, ténylegesen megvalósult-e az eszköz beszerzése, és az eszköz a háziorvosi szolgáltató tulajdonában van-e, a támogatási összeget a megjelölt eszköz beszerzésére használták-e fel, továbbá hogy az eszközt indokoltan és dokumentáltan a praxisba bejelentett betegek vizsgálatára, kezelésére használták-e fel.

Amennyiben az ellenőrzés megállapítja, hogy a háziorvosi szolgáltató a támogatást nem az e rendeletben foglaltaknak megfelelően használta fel, az OEP intézkedik a támogatásra kötött szerződés felmondása iránt. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást pedig a háziorvosi szolgáltatónak az OEP felszólítását követő tizenöt napon belül a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összeggel együtt köteles visszafizetni az OEP-nek.

Azok, akik a támogatás iránti igényüket még ez év októberében benyújtják, már ez év októberétől jogosultak a támogatásra. A támogatás iránti kérelem 2012. május 31-éig nyújtható be - olvasható a rendeletben.