Veszélyes a kelet-európai menü - korábban bele lehet halni

Gyakrabban halnak meg szív- és érrendszeri betegségekben, akik a hagyományos kelet-európai étrendet követik egy friss kutatás szerint.
Csernátony Csaba, 2020. július 17. péntek, 08:50
Fotó: Napi.hu

A kelet-európai hagyományos konyha ártalmas az egészségre, a zsír- és cukortartalom miatt ez már korábban is ismert volt, ám egy magyar kutató a Londoni University College-on most ki is mutatta, hogy akik sok hagyományos ételt esznek Kelet-Európában, azok hamarabb meghalnak - írja az Index.

A szakértők Stefler Dénes vezetésével, és magyar, orosz, lengyel, cseh és bolgár kutatók közreműködésével azt vizsgálták, hogy a tradicionális konyhának milyen szerepe van az emberek egészségi állapotában.

Eredményül azt kaptuk, hogy azok, akikre a hagyományos táplálkozásmintázat jellemző, gyakrabban halnak meg szív- és érrendszeri betegségekben, illetve az összhalálozás is magasabb ebben a csoportban. Lengyelországban azt találtuk, hogy a daganatos betegségek miatti halálozás kockázata is gyakoribb a tradicionális táplálkozású emberek között. Emellett a különféle élelmiszerek hatását illetően kiderült például az is, hogy a disznózsírral való sütés jelentősen növeli a szívbetegségek miatti és a daganatos halálozás kockázatát 

- mondta az Indexnek Stefler Dénes.

A hagyományos étrend meghatározásához kilenc élelmiszercsoportot azonosítottak (például gabonából készült élelmiszerek, krumpli, hüvelyesek, tartósított gyümölcsök és zöldségek, feldolgozott húsok, disznózsír és így tovább). A vizsgálatokból kiderült, hogy - bár vannak különbségek az országok között - a kelet-európai étrend nagy vonalakban egységes.

Magyarország nem szerepelt a vizsgált országok között, mert a kutatóprogram kezdetekor, az 1990-es évek végén, a vizsgálat vezetői végigjárták Kelet-Európát, hogy helyi kutatókat találjanak, akikkel együttműködhetnének. Magyarországon ebben az időben nem sikerült kialakítani kollaborációt. Ugyanakkor Stefler Dénes szerint joggal feltételezhető, hogy az eredmények Magyarországra is vonatkoztathatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2020.07.17 23:21

@znojmo: ilyen córesz múlttal mit vársz? azt ették, ami volt, termett, akadt, maradt. ilyen kopnyhakultúrával kb a ghánaival vagyunk egy szinten, azok nemzeti büszkesége: a jó gyömbéres rizses hús, bakker.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.07.17 14:23

Ez így van. Magyarországon a hagyományos táplálkozás gabonafélékből és disznózsírból áll alapban. A burgonya csak 200 éve lett népi eledel. Gánica többféle formája, lebbencs, a kifőtt tészta, a kelt tészta uralkodott. Ez elég sivár étrend, kiegészülve a rosszul füstölt hűsokkal. Ma több disznóhús fogy, de ez nem éppen a legegészségesebb.
A magyar konyha utálja a zöldséget, ha főztek is péppé főzték.
A magyar gasztronómia általában sivárságot áraszt. Ezen meg lehet sértődni ebben is el vagyunk maradva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2020.07.17 12:02

semmi baj, mert közben épülnek le a magyar kórházak, amik igazából covid-19 gócpontok.
e kórházhiánnyal simán lehet ellensúlyozni az étrendből származó károkat.
sőt!
még a végén túlszaporodik a magyar...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

LenovoR61, 2020.07.17 11:59

Szegény hűlye hol nyilatkozna a zsidó lapnál. A Stefler zsidó név ???? A fejét elnézve Soroshoz hasonlit tehát zsidó. Ő miért nem Izrael és a nyugat dagadt embereivel és egészségtelen étrendjével foglalkozik. Neki kóser vágóhidja van .Egyen átlag kaját. Mindig csak a zsidókkal van a baj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.07.17 09:17

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html