Ettől rettegnek a magyarországi multik - sokatmondó kutatás került napvilágra

Megkérdezték a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cégek pénzügyi vezetőit, hogy mit tartanak a legnagyobb veszélynek. Volt néhány meglepő válasz is.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 18. péntek, 13:36
Fotó: Pixabay

Az valószínűleg senkit sem lep meg, hogy a válaszadók a bevételnövekedést jelölték meg a legfontosabb 2018-as üzleti célként. Az összes válasz több mint egyharmada (36 százalék) irányult erre, ugyanakkor szorosan kapcsolódik ehhez a célhoz a második legtöbbet említett létszámnövelés (21 százalék), valamint a negyedikként rangsorolt kapacitásnövelés (13 százalék) is - derül ki a WTS Klient év elején végzett kutatásából, amelynek során a cég több mint 100 nagyvállalat pénzügyi vezetőjét kérdezte meg.

A célok eléréséhez a kutatásban részt vevő cégek mintegy kétharmada tervez idén változást adózási folyamataiban, számviteli, illetve bérszámfejtési rendszereiben. Ezek közül a változtatások közül kiemelkedik az adóoptimalizálás - például a kutatás-fejlesztési költségek adóalapból történő levonása, - amelyet a változást tervezők több mint egyharmada (35%) jelölt meg, illetve a válaszok egynegyedét (24%) kitevő IFRS átállás. Tervezett változtatásként nevezte meg sok cég a július 1-jétől kötelező online adatszolgáltatást (19%), és szintén jelentős súllyal szerepelt a válaszok között a béroptimalizálás és cafeteria-rendszer megújítása (14%).

Arra kérdésre, hogy milyen kihívásokkal szembesültek a kitűzött célokkal és a tervezett változtatásokkal kapcsolatban, a válaszadók legnagyobb része a megfelelő munkaerő hiányát jelölte meg. Ebbe a kategóriába sorolható az összes válasz több mint egyharmada, a második helyre némileg meglepő módon az online számlázás került. Kihívásként jelölték meg a válaszadók még a piaci versenyt és a konkurenciát, az árfolyamkockázatot, az IFRS-t, a transzferárazást, illetve az új telephely létesítésének kérdését is. (Nagy a baj a munkaerőpiacon - fordulat közeleg.)

Ezzel összhangban a céljaik elérésének útjában álló akadályok között is sokan említették a munkaerőhiányt és az IFRS-átállást, ám a legnagyobb akadálynak mégsem ezt, hanem azt nevezték, hogy folyamatosan változik az amúgy is komplex magyar adórendszer. Márpedig állításuk szerint ezzel a folyamatos adó- és jogszabályváltozással nagyon nehéz lépést tartani, illetve annak megfelelni. Ettől nem teljesen függetlenül az adózással kapcsolatos adminisztráció terhe is a válaszadók több mint negyedének jelent akadályt.

A kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.18 18:59

Gyertek haza rabszolgák, könyörgünk!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2018.05.18 18:50

a multik többsége az olcsó munkaerő miatt jött ide, azonban az eu munkaerőpiacának megnyitása teljesen új helyzetet teremtett.
ma már a legtöbb értelmes ember nem hajlandó párszáz eurókért robotolni, miközben nyugaton ugyanazzal a munkával 5x annyit keres.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.05.18 13:52

A folyamatos, követhetetlen és ellentmondásos jogszabályváltozások miatt már az ügyvédek és bírák is tiltakoztak.
És ha nekik nehéz, értelmezhetetlen, akkor mit várnak el a polgároktól?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html