Kétnapos útja során a miniszter találkozik Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszterrel, vezető kormányzati politikusokkal és németországi bankvezetőkkel. Ezt követően január 19-én megbeszéléseket folytat Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel és Maria Fekter pénzügyminiszterrel Bécsben.

A delegációvezető január 20-án Brüsszelben egyeztet Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével.

Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn kezdett megbeszéléseket Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF). A hét során a miniszter több alkalommal találkozott az IMF vezetőivel, és csütörtökön találkozik Christine Lagarde IMF-főigazgatóval. A delegáció tagja Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményében hangsúlyozta, hogy az IMF-fel jelenleg folytatott egyeztetések célja a hivatalos tárgyalások előkészítése és az előzetes álláspontok egyeztetése, hivatalos szándéklevél tartalmának megvitatása és véglegesítése nem tárgya a mostani megbeszéléseknek.

Mint azt korábban megírtuk, az IMF mindeddig nem kapott hivatalos kérelmet Magyarországtól készenléti hitelre, így egyelőre nem döntötte el, hogy egyáltalán elindulnak-e a hivatalos tárgylások, és ha igen, mikor. Erről még a Valutaalap igazgatótanácsának január 18-ai ülésén sem születhet döntés, hiszen mint azt Irina Ivacsenko, a szervezet budapesti képviselője az Indexnek megerősítette, a napirenden nem szerepel az ügy.