Az Európai Néppárt keresi a jogi megoldást arra, hogyan zárhatja ki a Fidesz-frakciót, ennek érdekében létrejött egy munkacsoportot, amely közzé is tette az erre vonatkozó határozatot - idézi a hvg.hu a Politicót.

Az ötfős testület arra vonatkozó javaslatot készít elő, hogy a frakcióból ne csak egy személyt, hanem egy egész képviselőcsoportot is ki lehessen zárni. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a kizáráshoz a kétharmados többség helyett legyen elegendő az egyszerű többség.

A néppárti frakció keddi ülésén megválasztották az öt tagot, közöttük Othmar Karast, aki legutóbbi Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte. A többi tagról (Esther de Lange, Paulo Rangel, Jan Olbrycht, Esteban Gonzalez Pons) is elmondható, hogy a Fidesz kemény kritikusainak számítanak.

A Fidesz és a Néppárt évek óta tartó konfliktusának legutóbbi epizódja az volt, hogy december közepén a képviselőcsoport felfüggesztette a Fidesz delegációvezetőjének, Deutsch Tamásnak valamennyi olyan jogosultságát, amely a frakciótagsághoz köthető. Deutsch ugyanis több interjúban azt mondta, hogy Manfred Weber frakcióvezető nyilatkozatai a náci Gestapo és a kommunista ÁVO módszereire emlékeztetik.