A levélben arról tájékoztatják az adóalanyokat, hogy milyen más lehetőségeik vannak a vállalkozásuk működtetésére, mivel a jelenleg használt adónem, az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) az év végével kimúlik a 2020-as adócsomag értelmében.

A csendes vég még 2018 nyarán kezdődött, amikor kiderült, hogy azon adózók, akik 2018. december 20-ig élnek az eva választásának lehetőségével, a továbbiakban is a törvény hatálya alatt maradhatnak  a jövőben is.

Majd 2019 nyarán bejelentették, hogy év végével teljesen megszűnik viszont ez adónem. A korábban népszerű evát arra hivatkozva törölték el, hogy az eva versenyképessége az elmúlt években jelentősen romlott, az ezt választók létszáma is folyamatosan csökkent. A kisvállalati adó (kiva) esetében az adó, illetve adóelőleg 13 százalékról 12 százalékra csökken. A mérséklés oka az, hogy a kiva kiváltja a szociális hozzájárulási adót is, annak a kulcsa pedig csökken.

A pénzügyi tárca a tájékoztató levél mellett más segítséget is ígért nyár elején, ám a számításokat megkönnyítő kalkulátort egyelőre nem találni a Pénzügyminisztérium honlapján - írta a portál. Igencsak lassú az adónemváltás: amíg a nyár elején 18 074 evás vállalkozást tartott nyilván a NAV, szeptember 2.-án még mindig volt 17 504 adóalany.

Az majd a szeptemberre ígért levélből derül ki, hogy pontosan mi a menetrend az átállás során. Azokat a vállalkozásokat pedig, amelyek nem jeleznek a NAV felé a határidőig, automatikusan besorolják a személyi jövedelemadó vagy a társasági adó alá - írta az Mfor.hu.