Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szóvivő kedd este az M1 aktuális csatornán felelevenítette Orbán Viktornak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján elhangzott előadását, amelyben a kormányfő azt mondta, a gazdasági, de "bizonyos értelemben a politikai" döntéshozatal négy alapvető pilléren nyugszik, ezek a versenyképesség, a munkaalapú társadalom, a demográfia és az identitás.

Kovács szerint a demográfia talán a legfontosabb pillér, mivel egy mind népesedési, mind gazdasági szempontból fenntartható ország építéséhez alapvető fordulatot kell elérni ezen a területen - számolt be szavairól az MTI alapján az Infostart.hu

A kormány 1,2-1,3-as reprodukciós mutatókkal indult és most 1,5 körül tartanak, bár nyilván nagyon sok munka van még addig, hogy 2 fölé vigyék ezt az adatot. Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy minél több gyermek szülessen az országban.

Kovács Zoltán szólt arról: a lehető leghamarabb fel kell állnia az új kormánynak, mert olyan "csaták" állnak előttük a június közepéig tartó időszakban, részben az Európai Unióban, részben az ENSZ-ben, amelyek meghatározzák "Magyarország és Európa sorsát a következő időszakra".

A szombatra meghirdetett budapesti demonstrációról a kormányszóvivő úgy vélekedett: a vasárnapi "földcsuszamlásszerű" eredmény után abszurd lenne, ha valaki úgy menne ki az utcára, hogy ő képviseli a magyarok többségének akaratát.

Majd szerda reggel a TV2-ben azt mondta: "egy szó sem igaz abból", hogy az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak az egészségüggyel és az oktatással. Példaként említette, hogy az oktatás rendbetételével kezdték: elindították a pedagógusi életpályamodellt és fejlesztési forrásokat tettek az oktatásba.