Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a vonatkozó törvényjavaslatot - a sportállamtitkárság tájékoztatása szerint.

A tao 2011 óta működik az Európai Bizottság jóváhagyásával, a most elfogadott módosítással a röplabda bekerül abba a körbe, amelyet eddig a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong alkotott.

A röplabda mind szakmai eredményei, mind népszerűsége, nézőszáma alapján eljutott arra a szintre, hogy a látvány-csapatsportok közé sorolják be - mondta Szabó Tünde az MTI-nek.

A röplabda a 16 kiemelt sportág egyikeként, az utánpótlás-nevelésre nagy hangsúlyt fektetve jutott el oda, hogy ma már 210 klub keretei között van lehetőség a sportág gyakorlására. Emellett több mint 1200 iskolai röplabdacsapat működik országszerte, amelyek mintegy 14 és fél ezer gyermeknek biztosítanak lehetőséget a rendszeres sportolásra.

Az utánpótlás-nevelés sikerei mellett a női válogatott és a klubcsapatok eredményei is jelentős fejlődést mutatnak mind a kiemelt bajnoki mérkőzéseket, mind a nemzetközi kupameccseket tekintve. A női röplabda-válogatott szerepelt a 2015-ös Európa-bajnokságon, illetve kijutott a 2017-es Európa-bajnokságra is.

A törvénymódosítás azzal, hogy a látvány-csapatsportok közé helyezi be a röplabdát, ezt a fejlődési folyamatot kívánja támogatni, hiszen a sportág bebizonyította, hogy immár helye van a látvány-csapatsportágak között - fogalmazott a sportállamtitkár, aki szerint a tao-rendszer hatékony működésének nemzetközi visszaigazolása, hogy az Európai Bizottság újabb hat évig folytathatónak ítélte ezt a sportfinanszírozási rendszert, amely így 2023. június 30-ig biztosít tervezhető, kiszámítható jövőt a sport területén.