"Ez a vég kezdete" - Juncker is megszólalt a magyar népszavazásról

Az Európai Bizottság elnöke felszólította pénteken Párizsban az Európai Unió tagállamait, hogy tartsák tiszteletben a menekültek elosztására vonatkozó brüsszeli döntést. Jean-Claude Juncker arról beszélt, hogy bizonyos tagállamok nem hajtják végre azt a döntést, amely 160 ezer menekült uniós tagállamok közötti szétosztásáról szól.
portfolio.hu, MTI, 2016. október 7. péntek, 17:26

A vég kezdetét jelenti, ha a rögzített, demokratikusan kidolgozott szabályt már nem tartják tiszteletben a tagállamok - hangsúlyozta Juncker, amivel az AFP francia hírügynökség szerint mindenekelőtt Magyarországra, és a kvótareferendumra célzott - írja a Portfolio.hu.

Ha minden tagállam népszavazást tart, amikor nem ért egyet egy döntéssel, hogy kimondassa az ellenkezőjét annak, amit a jogszabályok előírnak, nem fogjuk tudni irányítani és kormányozni Európát. Szerinte az EU a jogra épül.

Nagyon elszomorodom, amikor azt látom, hogy bizonyos tagállamok azzal tűnnek ki, hogy már nem tisztelik az európai normát - mondta.

A referendum hatása most zéró

Orbán Viktor miniszterelnök a héten levélben tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét az október 2-i kvótanépszavazás eredményéről. A kormányfő levelében jelezte, hogy a referendumon részt vevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását. A levélben a kormányfő azt is világossá tette, hogy az alaptörvény kiegészítése teljes mértékben összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel.

Az AFP megjegyezte, hogy az európai vezetők rendszeresen emlékeztetik Budapestet arra, hogy a menekültek szétosztásáról szóló brüsszeli döntés minden tagállamra vonatkozik. Az Európai Bizottság korábban többször világossá tette, hogy értelmezése szerint a magyarországi kvótareferendum a már meghozott döntést nem érinti, a jövőbeni döntésekre vonatkozik. A belügyminiszteri tanácsban tavaly szeptemberben minősített többségi szavazással, Magyarország ellenkezése ellenére hozott határozatot Magyarország és Szlovákia is megtámadta az Európai Unió Bíróságán.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bethel, 2016.10.08 13:05

@na4: "És az Önhöz tartozó gittegyleté. "
Na, és maga hova tartozik??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.10.08 12:46

Ez az Ön végének a kezdete Herr Juncker. És az Önhöz tartozó gittegyleté.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.10.08 08:38

Orbán egy kellemetlen élősködője Európának. Eljön az idő amikor megfogják és úgy jár mint a bolha két köröm között.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2016, 2016.10.08 07:49

@Ezt-neked: te tényleg hülye vagy.
Semmit nem tudsz felfogni arról amit írtam. Fújod a magad -ill. a ballibsi vezéreid- szánalmas kis magyarázkodását.
Semmi baj. Ilyen megvezethető lúzerek is kellenek a társadalom aljára.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2016.10.07 23:01

@MLB2016: "Mire mész az érvénytelenségeddel, lúzerkám?? :D"

Látod ostoba jobber parazita, még ezt is képtelen vagy felfogni! Ha, ha, ha
Az érvénytelen "Népszavazás"-t feldughatja a vezéred magának, mert sehol a világon nem veszik komolyan! Ha, ha, ha
Tudod az 5 millió, az jóval több, mint a 3 millió, és ez a demokrácia, már legalább is ott, ahol nincs illíber! Ha, ha, ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html