Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Álláspontunk szerint ez a szabályozásváltozás - több más szakma mellett - rendkívül hátrányosan érinti az adótanácsadói és könyvelői szakma egy jelentős részét is. Ezzel ugyanis azok a kata szerint adózó tanácsadók és könyvelők, akik az adónem szabályrendszerét mindenben betartva, a hosszú távon kiszámítható, kedvező adózási lehetőséget választva tisztességesen adóznak és végzik el több ezer vállalkozó adózási feladatait, szintén az adórendszer, ezen belül is a katás adózás kijátszói közé sorolódnak - hívta fel a figyelmet Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke,

Egyetértenek azzal és korábban is nyilvánosan kiálltunk azért, hogy a kata ellenőrzése olyan irányba módosuljon, amely szankcionálja, és ezzel megakadályozza a munkaviszony helyett a színlelt vállalkozási jogviszonyos foglalkoztatást. Határozottan kijelenti azonban, hogy az egyesület tagjai nem tartoznak abba a körbe - mint ahogy a többi, az egyesületen kívüli adótanácsadó és/vagy könyvelő, vagy más szakmákban tisztességesen dolgozó/adózó vállalkozás sem - akikkel szemben (szerintük egyébként helyesen) fel kívánnak lépni.

Úgy ítélik meg a tervezett módosítás romboló hatású a tisztességes vállalkozások körében, és sajnálatosan, a jelenlegi szabályozást kijátszó vállalkozók miatt azokat a szabálykövető vállalkozásokat hozzák hátrányos helyzetbe, amelyek valódi vállalkozásként - a kata szerint adózva - végzik tevékenységüket. Egy egyszerű példán szemléltetve: ha egy katás könyvelőiroda ugyanazon ügyfelének évente több mint 3 millió forintos éves könyvelési díjat számláz, a 3 millió feletti rész azonnal bekerül a 40 százalékos "büntetőadó" alá, holott ezzel a tevékenységgel kapcsolatban sem most, sem korábban fel sem merülhet a munkaviszony kijátszásának lehetősége.

Mindezek alapján a jelenlegi módosítási javaslatot, ebben a formájában - véleményük szerint - nem lenne szabad bevezetni - olvasható a közleményben.

Ezzel szemben az egyesület azt javasolja, hogy:

  • hatékony ellenőrzés keretében szűrjék ki azon vállalkozásokat, amelyek a mostani szabályozásban meglévő kritériumrendszer (7 pont) alapján a munkaviszonyukat vállalkozói jogviszonyra cserélték és "beszámláznak" a volt munkáltatójuknak vagy annak bármely kapcsolt vállalkozásának. Ez a NAV adatbázisainak felhasználásával, akár helyszíni ellenőrzés nélkül, informatikai úton a kívánt cél elérhető, és meggátolható, hogy a színlelt katások rombolják a többi, tisztességes vállalkozás megítélését
  • A mostani szabályozásban meglévő kritériumrendszer kiegészítendő egy olyan további ponttal, hogy a munkaviszony megszüntetését követő meghatározott időn (például 2 év) belül katás vállalkozóként ne végezhessen tevékenységet a volt munkáltatójának vagy annak bármely kapcsolt vállalkozásának.
  • 40 százalék legyen a többletadóteher a kifizetőnek értékhatárra való tekintet nélkül, már az első forinttól, ha a katás foglalkoztatás szabályrendszere bármilyen szempontból sérül.

Bár a mostani törvénymódosítás ezzel nem foglalkozik, de fontos volna a katás vállalkozás keretében elérhető juttatások (például nyugdíjellátás) értékhatárának emelése és annak évenkénti valorizációja még abban az esetben is, ha ez a cél a kata havi fizetendő összegének emelésével valósítható meg. Ez ugyanis kellő biztonságot jelentene az így adózóknak, hogy hosszú távon is ebben az egyszerű és számukra kedvező adórendszerben dolgozhassanak.

Mindezek alapján szükségesnek látjuk a jelenlegi törvénymódosítás visszavonását, és az átgondoltabb változtatást; konstruktív javaslatainkkal ebben készséggel részt veszünk - tette hozzá az Adótanácsadók Egyesülete elnöksége képviseletében Zara László elnök.