Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hvg.hu portálon megjelent információk szerint a kormány az államadósságot a GDP 65-70 százalékára óhajtja leszorítani, amire a kasszák vagyonának 63 százalékát szánja.

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő alap 2012-ben 90 milliárd forinttal, a következő két évben pedig 220-220 milliárddal fogja javítani a költségvetést. Az idén 530 milliárdot szív belőle magához az állam, vagyis a későbbi időkre szánt megtakarításokból több mint ezer milliárdot elkölt - tudta meg a hvg.hu.

A reformprogram révén 2012 és 2014 között a foglalkoztatási politika eredményeként 195-213-213 milliárddal javul a szaldó, feltehetően megtakarításokat is beleértve - jegyzi meg a hvg.hu.  

A nyugdíjrendszer további reformja 2012-ben 93, 2013-14-ben pedig 129-129 milliárdos javulást hozhat.

A közösségi közlekedésen jövőre 45, 2013-14-ben 60-60 milliárd forintot akar spórolni az állam a hvg.hu információi szerint.

A felsőoktatás 2012-14 között 12-38-38 milliárddal javítja a mérleget.

A gyógyszerkassza állami támogatását 83-120-120 milliárddal nyesik meg, ami a hvg.hu szerint csak a gyógyszergyártó cégek befizetéseinek kegyetlen növelésével érhető csak el: az eddigi 12 százalékos rabbat feltehetően 18 százalékra nő, és az orvoslátogatói „adót" is 50 százalékkal emelik.

Az önkormányzati finanszírozást a hirportál szerint egyebek mellett várhatóan úgy változtatják meg, hogy az állam egyre több kórházat, iskolát vesz át.

A reformcsomag részleteit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ismerteti kedden 11 órakor.