Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az LMP-s Szél Bernadett azért szólalt fel napirend előtt, hogy kifogásolja a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek béremelését, ami szerinte a kormány és sleppje mérhetetlen mohóságáról tanúskodik. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz 2009-ben ellenzéki pártként még pofátlannak tartotta a három-, négy-, ötmilliós fizetéseket, és most sem például a kórházi ápolóknak ad több pénzt, hanem a saját embereinek - olvasható az InfoRadio.hu-n.

Ez a kétsebességes Magyarország - fogalmazott Szél Bernadett, akinek a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára válaszolt. Cseresnyés Péter szerint az állami cégek és intézmények felelősségteljes munkát végző vezetőinek versenyképes fizetést kell adni. Emlékeztette az ellenzéki képviselőt arra, hogy a kormány megemelte az oktatásban, az egészségügyben és a rendvédelemben dolgozók bérét is.

A kereszténydemokrata Aradszki András és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a klímavédelem halaszthatatlan feladatairól beszélt a Nemzetközi Energia Ügynökség új jelentésének apropóján. Ebben az esetben egyébként ugyanannak a minisztériumnak a két államtitkára beszélgetett egymással, hiszen Aradszki András az NFM energiaügyi államtitkára.

A szocialista Harangozó Tamás a népszavazás intézményét ellehetetlenítő Fideszt, sőt személyesen Orbán Viktor miniszterelnököt hibáztatta azért, ami a Nemzeti Választási Irodánál történt az úgynevezett fekete kedden. Az ellenzéki politikus felelősségre vonást követelt, mert szerinte a magyar államot érte támadás.

Az ellenzéki politikus szerint amíg a felelősöket nem büntetik meg, amíg Kubatov Gábor szerepét nem tisztázzák és nem távolítják el a Fidesz alelnöki posztjáról, addig teljesen jogosan gondolja az ország, Orbán Viktor személyes utasítására akadályozták meg a népszavazást - tudósított az MTI. Ezt az utasítást pedig Kubatov Gábor a Fradi Security-hez köthető verőlegényekkel hajtatta végre; ez a látszat, és ezt eddig senki nem cáfoltai. Harangozó szerint csak azt követően lehet beszélni a népszavazási törvény módosításáról, hogy ha tisztázták az ügyet. Beszéde után "a jogtiprót díjat", egy fél bakancsot helyezett a miniszterelnök asztalára a parlamenti patkóban.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában emlékeztette a szocialista politikust arra, hogy Orbán Viktor már elítélte a választási irodánál történteket, és indítványozta a népszavazási kezdeményezések benyújtását rendező, a Horn-kormány idején megalkotott jogszabályok felülvizsgálatát. A államtitkár felhánytorgatta a 2006-os eseményeket is, amivel kiváltotta a szocialista frakció felzúdulását.

A jobbikos Dúró Dóra törvénytelen működéssel, a közpénzek elherdálásával és a hibákat szóvá tevő tanárok elhallgattatásával vádolta meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik). Jelezte, hogy pártja több ilyen konkrét ügyről tud, amelyekben feljelentést tesz. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára megígérte, hogy kivizsgálják ezeket az eseteket. Jelezte, hogy a kormány megszabadítja a Kliket az adósságaitól, júliustól pedig átalakítja a sokat bírált szervezetet.

A fideszes Németh Szilárd a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazást reklámozta felszólalásában, majd kijelentette, hogy ha lesz referendum a boltzárról, akkor a kormány abban a kérdésben is elfogadja az emberek véleményét. Egyúttal sérelmezte, hogy múlt héten hétfőn sok szülő nem engedte iskolába a gyerekét, hogy így tiltakozzon az oktatás válságát előidéző kormányzati intézkedések ellen. A politikának nincs helye az iskolában! - üzente a fideszes képviselő a szülőknek és a tanároknak.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a válaszadás lehetőségét arra használta fel, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok oktatáspolitikáját bírálja.