Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedden tartja soron következő, októberi kamatdöntő ülését a monetáris tanács, piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a testület szeptemberhez hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén. A júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György, a jegybank elnöke (képünkön) bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy az MNB a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be.

Kedden közli a KSH a keresetek augusztusi alakulását. Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek az egy évvel korábbihoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a növekedés. A keresetek emelkedése némileg lassult az előző havi 3,6, illetve 4,7 százalékos ütemet követően. A 0,4 százalékos júliusi inflációval számolva a reálkeresetek emelkedése júliusban 2,7, illetve 3,4 százalékos volt. Az év első hét hónapjában 3,5 százalékkal nőttek a keresetek a nemzetgazdaságban és átlagosan 243 ezer forint fölé emelkedtek.

Szerdán hozza nyilvánosságra az NGM a részletes tájékoztatását az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről. Az október elején közzétett előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének idei első kilenc havi hiánya 954,6 milliárd forint volt, a szeptemberi deficit 39,7 milliárd forintot tett ki. Tavaly január-szeptemberben 844,6 milliárd forint volt a hiány, szeptemberben pedig 14,2 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere. A két év szeptemberi egyenlegének különbsége alapvetően az uniós bevételek és kiadások eltérő alakulásából következett.