Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Együtt-Párbeszéd Magyarországért (PM) szövetség választási programjából - amit a hétvégén hoztak nyilvánosságra - kiderül, hogy az adóztatási célok között ugyanúgy a középosztály megerősítése szerepel, mint amely a Fidesz deklarált célja is. A kormányzópárt a kívánt célt az egykulcsos személyi jövedelemadóval (szja) kívánja elérni, sőt azt már eddig is lehet sejteni az eddigi nyilatkozatokból, hogy a jelenleg 16 százalékos szja-t "egyszámjegyűre" vagyis kilenc százalékra csökkentsék - erre leghamarabb 2015-ban kerülhet sor Varga Mihály gazdasági miniszter több nyilatkozta szerint.

A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM ezzel szemben - nem meglepő módon - az egykulcsos szja-rendszer kivezetését tervezi, mondván az, épp a legnagyobb jövedelműeknél adott többletjövedelmet - a korábbi kétkulcsos adórendszerhez képest. Az adószisztéma visszatérne a kétkulcsos, adójóváírással kombinált módhoz - így ez egyértelmű többletet hoznia az alsóbb jövedelmi kategóriákban az adójóváírás miatt, míg a legjobban kereső 8-10 százalék viszont két kulccsal adózna, ám a második kulcs sem lehetne magasabb 30 százaléknál - ennél több konkrétum nem szerepel az ígéretek között.

A körvonalazódó program szerint az új adótáblával az adózók háromnegyed jobban járna. A tervek szerint a parlamentbe igyekvő párt megtartaná az családi adókedvezményt - igaz, azt átalakítanák, főleg a magasabb jövedelmeknél csökkentenék annak összegét. Ezzel szemben hosszú évek után emelnék a családi pótlék összegét - vagyis ezzel az eszközzel is egyfajta jövedelemtranszfert terveznek a jobban kereső és a szegényebb családok között, az utóbbiak javára.

Átalakulna a közmunka

A foglalkoztatáspolitikában sem javasol teljes hátraarcot a választási program, ám az átalakítások ezt a területet is jelentősen érintenék: "ha munka van minden van" - ez akár lehetne a Fidesz programjának jelszava is - ám a célok hasonlóságán túl az eszközök különböznek. A korábbi ígéreteknek megfelelően program indul a külföldön munkát vállalók hazacsábítására: 35 évnél fiatalabb hazatérőket az üzleti terv elkészítéséhez és a vállalkozási ismeretek elsajátításához nyújtott szakmai segítséggel, tőkével és hitellel ösztönöznék saját vállalkozás elindítását.

A közmunkát viszont "radikálisan átalakítaná" a program, sőt a mai rendszerében annak megszüntetését ígérik, amelyből három év alatt 100 milliárdos megtakarítást remélnek, illetve a fennmaradó részt uniós forrásokból finanszíroznák. A szűkített közmunka programban keretében a fizetés a minimálbérhez közelítését ígéri az Együtt-PM, illetve, "tisztességes szintre emelnék" a közmunkások munkajogi védelmét is. A programban erősítenék a valódi munkavégzést, amit képzéssel és mentorálással egészítenének ki.

A munkanélküli-ellátórendszerben - a jelenlegi 3 havi álláskeresési járadékkal szemben - visszaállítanák a 9 hónapos segélyezési időtartamot - ahogy az 2010 előtt volt. Ígéretek szerint a munkanélküli központokat valódi tanácsadó centrumokká alakítanák, ahol személyre szabott, célzott munkaerő-fejlesztéssel és -közvetítéssel segítenék az álláskeresést - igaz, ehhez kínálatra is szükség lesz a munkaerőpiacon.

A nyugdíjasok foglalkoztatását újra engedélyeznék, eközben visszahoznák a rugalmas nyugdíjkorhatárt az évenkénti nyugdíjemeléseknél megtartanák - Bajnai-kormány által bevezetett - inflációkövető indexálási rendszert, igaz visszaállítanák a gazdasági növekedéshez kötött nyugdíjprémiumot. (Korábban évi három százalékos gazdasági növekedés esetén járt volna az infláció feletti nyugdíjemelés - a program a mértékekről nem ejt részleteket.)

A magyar modell kudarca

A program - Antall Józsefig visszanyúlva - a szociális piacgazdaság modelljét kínálja a "magyar modell fájdalmas kudarcával" szemben: a választási szöveg szerint 2014-ben sem a piacgazdaság, sem a társadalmi szolidaritás nem működik kielégítően. A program "egy olyan, a magántulajdon szentségen és elsődlegességen alapuló, fokozatosan erősödő-növekvő gazdaság megteremtésével, amely - ha a fejlett, sikeres piacgazdaságok által biztosított jóléti szolgáltatások nyújtására meg nem is képes - Magyarország minden polgárának esélyt kínál a felemelkedésre, és senkit nem hagy emberhez méltatlan életkörülmények között." - fogalmazza meg a gazdaság- és társadalompolitikai alapvetést a dokumentum. A növekedés beindítása érdekében az országgal szembeni bizalom visszaállítását ígéri a program, a hosszú távú kiszámíthatóságot erősítő intézkedésekkel beruházás-vezérelt növekedési pályára állítanák a magyar gazdaságot.

A költségvetési tervezésben bevezetnék a programalapú tervezést - ami felváltaná a jelenlegi bázisalapú tervezést. Növelnék a külső kontrollt, a Költségvetési Tanács visszakapná - egykor 40 fős - apparátusát és jogait. Az adóalkotmány értelmében az adótörvényeket évente egyszer módosíthatnák a jövőben, továbbá minden esetben 60 napos hatálybalépést biztosítanának a jelenlegi 30, illetve a korábbi 45 nappal szemben.