A vizsgálatokat Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára rendelte el az idei fűtési szezon kezdete előtt.  Október-november során 12-féle termékből vettek mintát, amelyből hetet eddig még nem vizsgáltak, öt típus pedig a korábbi ellenőrzés során megfelelőnek bizonyult. A laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapították, hogy 9-féle termék megfelelt a szabványnak, míg 3-féle készülék nem teljesítette a követelményeket - olvasható a hivatal közleményében.

A hatóság ismételt termékvizsgálatot is lefolytatott, hiszen a tavaszi időszakban már ellenőrzött termékeket újra ellenőrizte. A korábban kontrollált és akkor megfelelőnek minősített 5-féle érzékelő közül 4-féle most is megfelelt a laborvizsgálati eredmények alapján, míg 1 fajta nem volt megfelelő. Ezt a terméktípust a hatóság pozitív listájáról eltávolították. Az NFH a mostani vizsgálatkor azt is ellenőrizte, hogy a gyártók folyamatosan gondoskodnak-e a termékük biztonságosságáról.

Ismét kiemelten figyelik

Az elmúlt három év négy vizsgálatának fontos eredménye, hogy a vállalkozások egyre inkább csak az NFH pozitív listáján szereplő termékeket forgalmazzák. Az NFH által eddig összesen vizsgált 50-féle termékből 16 termék található a pozitív listán, míg a negatív listán összesen 34 fajta készülék szerepel. A termékek pozitív és negatív listája itt érhető el.

Mostanra a szén-monoxid érzékelők piaca jelentősen letisztult, ugyanakkor néhány vállalkozás az előírásokat figyelmen kívül hagyva még mindig megpróbál nem megfelelő termékeket forgalomba hozni. Emiatt 2016-ban a fogyasztóvédelmi vizsgálatok két legfontosabb területe az árubemutatók mellett ismételten a szén-monoxid érzékelők ellenőrzése lesz - mondta Szente István, az NFH főigazgatója.