Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar közönségdíj nyertesét Szabó Réka A létezés eufóriája című filmjét (képünk) Locarnóban és Szarajevóban is díjazták. A megrázó dokumentumfilm Fahidi Éva életútjának története, aki 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban.

A Nemzetközi közönségdíjat a román Alexander Nanau Colectív című filmje kapta. 2015-ben 27-en vesztették életüket a bukaresti Colectív nevű szórakozóhelyen egy tragikus tűzeset során. A tragédiát követő hetekben 37-en haltak meg, de nem életveszélyes sérüléseik miatt, hanem a nem megfelelő kórházi kezelés és az ott elkapott fertőzések következtében. Egy oknyomozó újságíró csoport nyomozni kezd, és lerántja a leplet a korrupt román egészségügyről.

Colectív

A Legjobb emberi jogi film díját Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche műve, Az ügyvéd nyerte el. Lea Tsemel izraeli zsidó ügyvédnő közismert arról, hogy palesztin vádlottak ügyeit vállalja, a békés tüntetőktől a fegyveres ellenállókig. A film áttekinti az ügyvédnő legfontosabb eseteit, reflektál munkája politikai jelentőségére, de azt is megmutatja, mekkora személyes árat fizet az, aki az "ördög ügyvédjének" szegődik.

A Balog Orsi, Nikita Khellat, Kateøina Krejèová, Lubianker Dávid és Sara Simiæ alkotta nemzetközi Diákzsűri Különdíjat is osztott a kategóriában, ezt az amerikai Bűn+bűnhődés kapta. Stephen Maing filmje egy new yorki afroamerikai és latino rendőrcsapat mindennapi küzdelmeit mutatja be, akik karrierjüket és biztonságukat kockáztatják azért, hogy leleplezzék a szervezeten belüli visszaéléseket.

Kép: Bűn és bűnhődés

A Diák- és elsőfilmes versenyprogramot a háromtagú Nemzetközi zsűri bírálta. Leo de Boer holland filmrendező, Christine Dollhofer fesztiváligazgató és Zurbó Dorottya filmrendező a Legjobb diákfilm díját Bartha Máté Szél viszi című alkotásának ítélte. A film főhőse, az anya nélkül nevelkedett Vivien élete nagy részében egyik nevelőszülőtől a másikig sodródott; egyedüli támasza egy katonai ifjúsági közösség, majd18 évesen a gyámság kötelezettségétől szabadulva úgy dönt, a saját lábára áll és megváltoztatja az életét.

A Nemzetközi Zsűri Különdíjat is kiosztott a lett Elita Klavina Zoryana döntése című filmjének. Zoryana és Edgars 17 évesen már szülők, akik a lett vidék egy távoli csücskében élnek, gyönyörű táj, természet és állatok veszik körül őket. Azonban a munkalehetőségek szűkössége mélyszegénységben tartja a családot. Amikor Edgars munkát kap a városban, Zoryanának döntenie kell: menjenek vagy maradjanak?

Idén az UNICEF Magyarország támogatásával második alkalommal összeállt háromtagú Gyerekzsűri választotta ki a fesztivál nyertes gyerekfilmjét a Diák Verzió öt filmje közül. A háromtagú zsűri Steve Loveridge sri lankai-brit-amerikai koprodukcióban készült, Matangi / Maya / M.I.A. című dokuját választotta a Gyerekzsűri kedvenc filmjének. A Sundance Filmfesztiválon is díjazott, zenei betétekkel gazdagon tűzdelt filmben több évtizedet felölelő magánvideó felvételek is láthatók a sri lankai származású pop-ikonról, aki folyamatosan szembemegy a hagyományokkal és sztárként sem fél kiállni fontos, akár megosztó ügyek mellett.

A díjátadó ceremóniát a fesztivál zárófilmje, Isa Willinger angol-japán-olasz-német koprodukcióban készült dokuja, a Szia A.I.! zárta. A film felteszi a kérdést: hogyan változtatják meg mindennapi életünket a robotok és a mesterséges intelligencia? Vajon ki lesz a jövő világának a főszereplője?

A nyertes filmeket november 17-én, vasárnap újra levetítik.

Szia A. I.