Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyarok 79 százaléka szerint összességében rossz irányba haladnak a dolgok hazánkban. Nem mi, magyarok vagyunk azonban a legelégedetlenebb nemzet, az európaiak közül a spanyolok, az olaszok és a franciák is kritikusabbak saját országuk történéseivel szemben - derül ki az Ipsos legfrissebb felméréséből, amelynek adatait augusztus 26 és szeptember 9 között vették fel és amelynek során 25 ország 18 ezer 16-64 éves polgárát kérdezték meg.

A felmérésből kiderül, hogy a magyarok leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak: a megkérdezettek 59 százaléka említette ezt az első számú problémának. Ez az arány ugyan nem változott az előző havi felméréshez képest, de ezzel az eredménnyel egyben világelsők is vagyunk.

Máshol korántsem okoz az embereknek ekkora nehézséget az életnek e területe. A globális átlag 22 százalék. A magyarok után Brazíliában a legnagyobb azoknak az aránya - 50 százalék - a megkérdezettek között, akik az egészségügyet jelölték meg a legaggasztóbb dolognak az országukban, a brazilokat a lengyelek követik 46 százalékkal.

Forrás: Ipsos

A magyarok esetében a második legaggasztóbb dolog a pénzügyi és politikai korrupció 58 százalékos aránnyal. Ez egy hónap alatt 5 százalékos emelkedést jelent az Ipsos felmérése szerint - ekkora ugrást nem mértek más országban a kutatók. Ebben is az élvonalban van Magyarország, ugyanis a megkérdezetteknek itt 58 százaléka találta ezt a legaggasztóbbnak, amivel csak Dél-Afrika előzte meg hazánkat 67 százalékos aránnyal. Utánunk Spanyolország következik 53 százalékkal.

Hasonló arányú tömeget (56 százalék) aggaszt a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség is, itt viszont 2 százalékos csökkenés figyelhető az előző hónaphoz képest. Viszont ebben a kérdésben is az élvonalban van Magyarország, ezúttal Oroszország áll előttünk 57 százalékos aránnyal, utánunk pedig Németország jön 45 százalékkal. A globális átlag 33 százalék.

Mi a legaggasztóbb az országban? Forrás: IPSOS, 2016. szeptember

 

Érdekesség, hogy az elmúlt hónapok riogatásai ellenére a terrorizmus miatt a megkérdezett magyaroknak csak 3 százaléka tartotta ezt a legaggasztóbb problémának.  Ebben 1 százalékos emelkedés következett be az előző hónaphoz képest, de még így is az emiatt 4. legkevésbé aggódó nemzet lettünk. Itt a globális átlag 21 százalék.

A bevándorlás kontrollálását is a megkérdezett magyaroknak csak 13 százaléka tartotta a legaggasztóbb problémának, ami szintén 1 százalékos emelkedést mutat az előző hónaphoz képest és ezzel a középmezőnyhöz tartozik Magyarország. A globális átlag 14 százalék.

Forrás: Ipsos

A világon összességében 62 százalék gondolja úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok. A legtöbben a munkanélküliség miatt aggódnak, a 38 százalékos arány 2 százalékkal magasabb arányt mutat az előző havihoz képest. Magyarországon ez sorban csak a negyedik: 31 százalék tartja ezt a legaggasztóbb problémának. Globálisan a második legaggasztóbb probléma a pénzügyi és politikai korrupció valamint a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség (33-33 százalék). A harmadik helyen a bűnözés és erőszak áll (30 százalék). Az egészségügy csak a megkérdezettek 22 százalékát aggasztja. Utóbbiak esetében 1 százalékos a növekedés.