Ezen bukhat el a magyar gazdaság - mindenkinek fájna

Még mindig a hazai adóék a legnagyobb a térségben, amely nem feltétlenül jó a munkáltatóknak. Viszont egyáltalán nem unorthodox a magyar adózási út: szinte mindenhol csökkentek a jövedelem típúsú adók, míg magasak a forgalmi adók. A befektetőknek vonzó lehetne egy újabb járulékcsökkentés, mert az eddigi inkább szükséges volt. A hazai adózási rendszerben érezhető egy fontos változás: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal enyhülése, és ügyfélbarátabb berendezkedése kissé rontotta az adózási morált - derült ki a Mazars nemzetközi könyvizsgálócég csütörtöki sajtóeseményén.
Szabó Dániel, 2018. május 31. csütörtök, 10:47

Nőnek az adóbevételek a vizsgált országokban, de nagyon eltérő módon állítják össze a költségvetésüket. Vannak országok, amelyek kifejezetten a jövedelem típusú adókra mennek rá, de cserébe a forgalmi adók kulcsa viszonylag alacsony. És vannak a kifejezetten forgalmi adóztatás folyik, erre Magyarországnál nincs jobb példa - mondta el H. Nagy Dániel a Mazars adóigazgatója amelyen az adótanácsadó 2018-as Közép-kelet-európai Adóbrossúra című kiadványának bemutatásakor, amelyben 22 ország adórezsimjét mutatják be és hasonlítják össze, amely jó áttekintést ad a térség adórendszereiről Németországtól a Baltikumon át a Balkánig.

Összességében az elmúlt évek trendje H. Nagy szerint az, hogy a forgalmi típusú adókat növelik az országok. Ebben jól jön a digitalizáció: minden adatot begyűjtenek az adózókról és célzottan szabályozzák a rendszert.

A közterhek adóéke ebben a régióban viszonylag magasnak mondható: 40 százalék körül áll. Ez nem jelenti azt, hogy nyugaton nincs nagyobb ennél, példaként hozható erre Belgium. Viszont világviszonylatban a szakértő szerint versenyhátrányt jelent a magas érték, Kanada vagy az Egyesült Államok alacsonyabb terheket ró ki, amely vonzóbb lehet a befektetőknek.

Mi a helyzet Magyarországgal?

Az elmúlt években drasztikus adóváltozások nem voltak, ami nem meglepő H. Nagy szerint, mert a választások előtt ez nem is lett volna logikus. "Azt látjuk, hogy a magyar állam a forgalmi típusú adatokat próbálja minél hatékonyabban beszedni" - mondta el a szakértő, példaként pedig az online pénztárgépeket vagy a hamarosan bevezetésre kerülő online számlázási rendszerre és az EKÁER-rendszereket hozta fel.

Fontos változás, hogy van egy új adózóbarát törvény az adózás rendjéről. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal H. Nagy szerint sokkal ügyfélbarátabb és kooperatívabb. Látszik ez az szja-bevallások menetéből, de a társasági pénzügyi beszámolók esetében is rugalmasabb lett a rendszer. Például, akik most első körben elmulasztják a május 31-es határidőt, elsőre nem számíthatnak még bírságra. "Az, hogy a fenyegetettség tudata gyengül, könnyen eredményezi azt, hogy átesnek az adózók a ló túloldalára. Ez sokszor a kötelezettségek teljesítésének a rovására is megy, már a nagy cégek sem mindig foglalkoznak a határidőkkel" - ismertette a lehetséges problémákat H. Nagy Dániel.

A hazai adóék a legnagyobb a tágan értelmezett, Németországtól a Baltikumig és a Balkánig tartó régióban. Bár volt egy jelentős szociális tehercsökkentés, és Varga Mihály kijelentése alapján a jövőben is lesz még, de ezek indokoltak a magas értékek miatt.

Az adócsökkentés felé kéne mozdulni

Magyarország esetében egyértelmű a forgalmi adóztatás: a 27 százalékos áfa a világ egyik magasabbja, míg a társasági adó 9 százaléka a legalacsonyabb Európában. Viszont az nemzetközi trend, hogy áfa-emelkedés történt, az egyetlen kivétel ez alól Montenegró.

Azt nem is tartják reálisnak, hogy a közeli jövőben csökkenne a magyar áfakulcs.A társasági adóknál viszont a kisebb csökkentések voltak jellemzők, de a magyar kilóg a sorból a 10 százalékos vágással. Érdekesség, hogy van két ország, Észtország, Lettország, amelyek a saját útjukat járják. Ott a kifizetett osztalék után kell társasági adót fizetni.

Magyarországon egyértelmű versenyelőny, hogy nincs forrásadó, vagyis az osztalékokat és kamatokat tehermentesen külföldre lehet utalni - akár EU-n kívülre is. Ez H. Nagy szerint egy olyan tényező, amelyből látszik, hogy befektetőbarát ország akar lenni hazánk. A személyi jövedelemadó esetében általánosan az a jellemző, hogy egykulcsos rendszereket használnak az államok. Kivételt jelent Ausztria, Németország, Lengyelország, a balkáni és a volt-jugoszláv országok. Azt nem tartják reálisnak a Mazars szakértői, hogy a jövőben Magyarországon egyszámjegyűvé válna az szja.

Versenyhátrányba kerültünk

A foglalkoztatáshoz köthető adóterhek az elmúlt időszakban csak itthon csökkentek. De fontos kiemelni, hogy még most is az egyik legmagasabb (21 százalék, mert a szochót és a képzési járulékot is figyelembe kell venni.) Visszatérve az adóékre, H. Nagy bemutatta, hogy gyermektelen egyedülállók esetében Magyarországon marad a legkevesebb 500 eurónyi fizetésből a közterhek megfizetése után. Itt rakódik a legtöbb közteher a foglalkoztatásra (100 ezer forint nettó fizetés 182 ezer forintjába kerül a munkáltatónak).  "Ebből is látszik, hogy járulékcsökkentés ide vagy oda, van még tér a javításra" - foglalta össze H. Nagy Dániel.

Viszont a családi adórendszer jól működik: ha egy háromgyerekes ember esetében vizsgáljuk, hogy mennyi marad meg a fizetéséből, akkor Európában a harmadik legtöbb pénzt vihetik haza. De ebben az esetben kérdés, hogy a gyermekvállalás mekkora terhet jelent, illetve probléma, hogy a munkáltató terhei ettől nem csökkennek.

Csehország esete érdekes, ahol a családosoknál létezik a negatív személyi jövedelemadó: ha a kedvezményeket nem tudja megkapni, akkor azt kifizeti neki az állam, ha már tovább nem csökkenthető. Viszont ezt a rendszert nehéz összehasonlítani a hazaival, mert szuperbruttósítással működnek - mutatott be egy sajátságos rendszert Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere.

Kérdés, mennyire fenyegetők a transzferár-szabályok

Kérdéses, hogy mennyire válik be a gyakorlatba a hazai transzferárazás hatósági ellenőrzése. Ennek lényege, hogy papíron nyereségadóval terhelhetők az olyan szerződéseken keletkezett bevételek, amelyeket két vállalkozás olyan feltételekkel köt meg, amelyek nem tükrözik a piaclogikáját: vagyis valószínűtlen, hogy két független cég, amely a nyereségre hajt, ilyen egyoldalú, egyik fél számára előnyös megállapodásokat kötne. Ez főként a nemzetközi cégekre jellemző.

Magyarország 2017 végén átültette a háromszintű transzferár nyilvántartási kötelezettséget, amely papíron jelentős szigorítást jelent. Emellett a hatóság több dologra lát majd rá az online számlázási rendszer bevezetése után. De a Mazars szakértői szerint itt is az látszik, hogy ügyfélbarát próbál lenni a NAV. "Nem az látszik, hogy helyszínre mennek a revizorok, hanem inkább elébe mennek a problémáknak, jelzést küldenek a cégnek, amely ezután javíthat" - magyarázta Szmicsek, aki szerint a jelenlegi rendszer nem feltétlenül jó, mivel az adózók érzékenysége eleve csökkent, amióta a NAV nem büntet azonnal. Mivel kevésbé érzik kockázatosnak a hatóság által végzett ellenőrzéseket, ezért az önrevíziókat nem hajtják végre. Ez több más területen is látszik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Abbe, 2018.05.31 13:11

@na4: " Ezért kell a pazarló államot, ill. drága és bürokratikus állam apparátust az adókkal együtt drasztikusan visszavágni"

Igazad van, de nem fog menni. Mégpedig azért, mert sok a rokon, és a - többnyire tehetségtelen - "keresztgyerek..."

Ezen titán embereknek hely kell a lehető legmagasabb fizetéssel.
A többi innentől ismert.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.05.31 11:11

A buta politikus nem érti: minél magasabb adók, elvonások, annál kisebb adóbevétel, mivel annál nagyobb az adóelkerülés és a fekete gazdaság, ill. fordítva. Ezért kell a pazarló államot, ill. drága és bürokratikus állam apparátust az adókkal együtt drasztikusan visszavágni, hogy a pénz a polgároknál, a vállalkozásoknál maradjon, és így virágozzon a gazdaság. Egy virágzó, modern és termelékeny gazdaságból (alacsonyabb adók mellett is) messze több adóbevételre tehetne szert a fiskus, ill. maga az ország is sokkal stabilabb lábakon állna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html