Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ledó Ferenc emlékeztetett: a múlt évben rekordtermést takarítottak be a termelők. Akkor összesen mintegy 1,3 millió tonna gyümölcs termett az országban. Az idén - nem sokkal a betakarítás vége előtt - mintegy 850-900 ezer tonna gyümölcsre lehet számítani.

Három gyümölcsből jelentős a kiesés - mondta a FruitVeB elnöke: a legnagyobb az almánál, amiből tavaly 900-920 ezer tonna termett, míg idén várhatóan csak 530-550 ezer tonna. A meggytermés a becslések szerint 23-25 ezer tonnával lett kevesebb. A múlt évi termés 85-90 ezer tonna volt, 2015-ben pedig 62-65 ezer tonna közötti. Kajszibarackból a tavalyi termés mintegy 34 ezer tonna volt, míg az idén 20 ezer tonna termett.

Elmondta: sok olyan almaültetvény volt, ahol nem képződött tavasszal virág, s ez jelentős terméskiesést okozott. Az aszály különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelte a termést.

A meggynél a fagykár volt jelentős a korai fajtáknál az idén Kecskemét környékén. A kajszi esetében az alföldi ültetvények gyakorlatilag 100 százalékos fagykára okozta a nagyobb kiesést, miközben a gönci körzetben nagy volt a tőpusztulás, egyes ültetvényeken a fák 20-30 százaléka is kipusztult a más évekbeli 2-5 százalék helyett.

A gyümölcsök minősége ugyanakkor jó volt. Az árak is kedvezően alakultak, így Ledó Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy a gazdálkodók átlagos terméssel több jövedelemhez jutottak az idén, mint a múlt évben.

Szerinte igaz ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azokra az almatermelőkre is, akik korszerű technológiát alkalmaznak, például öntözik az ültetvényt, van jéghálójuk, és így 5 százalékos volt csak a terméscsökkenésük. Az árak ugyanis estenként a múlt évi dupláját is elérhetik - mondta Ledó Ferenc.

Hosszabb távon mindenképpen a termesztési technológia korszerűsítése a kifizetődő, öntözési lehetőség nélkül nem érdemes Magyarországon gyümölcsöst telepíteni - összegezte a FruitVeB elnöke.