Király Nóra a KSH legfrissebb adataira utalva úgy fogalmazott, bár javul az említett mutató, "még van min dolgozni", hiszen jelenleg 1,44 gyermek születik családonként.

Ez azt jelenti, hogy 100 családban 144 gyermek születik, ami kevés a népesség számának emelkedéséhez. A probléma nemcsak Magyarországon, de egész Európában jelen van - mondta a Ficsak alapítója, aki egyben a XI. kerület alpolgármestere.

Tavaly 93 ezer 100 gyermek született, 1,5 százalékkal, 1410-zel több, mint 2015-ben. Bár a születésszám csak kis mértékben nőtt tavaly, közben húszéves rekordszintre emelkedett a termékenység, ami csak azért nem hozott demográfiai áttörést, mert jelentősen csökkent a szülőképes korú nők száma.