Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kontrát Károly a lap szombati számában megjelent interjúban kijelentette: a jelentős gazdasági növekedés és a közfoglalkoztatotti létszámcsökkenés tette lehetővé az egyhavi pluszpénzt. Az államtitkár szerint az összeg legkésőbb szeptember 20-ig minden közfoglalkoztatotthoz megérkezik, nincs külön teendőjük.

Kontrát határozottan visszautasította azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint a kormány célja a juttatással az, hogy szavazatokat szerezzen a közelgő önkormányzati választásokra. "A támogatással elismerjük a társadalom számára hasznos munkájukat azoknak, akik még a közfoglalkoztatásban dolgoznak. Emellett az érintettek álláskeresését is támogatni szeretnénk az összeggel" - hangsúlyozta a politikus.

Az egyszeri, foglalkoztatást ösztönző támogatásra azok jogosultak, akik idén január 1. és július 31. között legalább kilencven napig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak, és jogviszonyuk augusztus 1-jén is megvolt. Nem jogosultak viszont azok, akiket kizártak a közfoglalkoztatásból például azért, mert tanköteles gyermekük mulasztása miatt elmarasztalták őket, vagy nem fogadták el a nekik felajánlott képzést, illetve állást.

Az államtitkár kiemelte: a közfoglalkoztatás csúcsévéhez, 2016-hoz képest az idén júliusban 121 ezer fővel dolgoztak kevesebben a másodlagos munkaerőpiacon, alig több mint 103 ezer fő. Az elmúlt egy év alatt pedig 23 ezer közmunkásnak sikerült elhelyezkednie a vállalkozásoknál vagy a közszférában.