Ezért nem ünnepel itthon Orbán

A magyarok megtanulták, hogy a szabadság a bátraké - mondta Orbán Viktor az M1 Híradójának csütörtökön Brüsszelben. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországot támadások érték, ezért úgy látta jónak, hogy hazai ünneplés helyett az európai uniós csúcstalálkozón képviseli az ország érdekeit. A kormányfő hangsúlyozta: ha az ország érdeke azt szolgálja, meg kell egyezni, ha viszont nem szolgálja, akkor nem kell megegyezni.
MTI, 2013. március 14. csütörtök, 21:59
Fotó: Napi.hu

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli tárgyalásán részt vevő miniszterelnök azt mondta: március 15. a szabadság ünnepe, a szabadság pedig a munka, az otthon, a család és a szellem szabadságát jelenti. Kitért arra, hogy a nemzeti ünnepen - szokás szerint - otthon kellene beszédet mondania, de a tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján fontos témák vannak napirenden: az európai gazdaság helyzete és az Oroszországhoz fűződő viszony.

Orbán hozzátette: a rezsicsökkentés, a gazdasági átalakítások és az alkotmánymódosítás miatt támadások érték Magyarországot, ő pedig nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy megfutamodik a viták elől. "Úgy gondoltam, akkor teszem a legtöbbet a hazámért (...), ha csütörtökön és pénteken itt vagyok" - mondta.

A miniszterelnök szerint a magyarok megtanulták, hogy a szabadság a bátraké. Történelmünk "tele van olyan bátor emberekkel, akik létrehozták, megtartották, megvédték, ha elveszett, újra kiharcolták a magyar szabadságot" - hangoztatta. Hozzáfűzte: nem százötven éves, hanem sokkal régebbi gondolat, hogy "azt akarjuk, a munkánkból elsősorban a magyarok éljenek jól. Ma sem akarunk többet".

"Az otthoni bátorságnak külföldön meg kell fizetni az árát" - jegyezte meg a kormányfő. Mint mondta, a rezsicsökkentés után azt kérdezik tőle külföldön, hogy mi lesz a nagy nemzetközi cégekkel, amelyeknek ez veszteséget jelent, a bankadóval kapcsolatban pedig azt, hogy "meddig megy ez így".

Orbán végezetül hangsúlyozta: Magyarország érdekeit fogja nézni; ha az szolgálja az ország érdekeit, akkor kompromisszumot kell kötni, meg kell egyezni, "ha az szolgálja az érdekünket, hogy nem egyezünk meg, akkor nem kell megegyezni".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DCVI, 2013.03.15 10:14

Se ünneplő embert sem hómunkást nem lehet találni.
Ma már nem lehet forradalmat csinálni. Kizárólag fülkeforradalmat.
Lassan már azt sem mert a TV előtt elhízva szeretnének egy gombot megnyomni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2013.03.15 10:05

"A magyarok megtanulták, hogy a szabadság a bátraké - mondta Orbán Viktor az M1 Híradójának csütörtökön Brüsszelben."

Antall meg azt mondta, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni.

Ebből kiderül, mennyire bátor a magyar.
Meg az is, mennyire kemény. Leesett a hó, elmaradnak az ünnepségek. Érdekes, Pápaválasztáskor tömve volt az utca szakadó esőben. Ez csak egy közeli példa, de az tény, ha külföldön ünnepelnek, vagy berágnak, nem az időjáráshoz kötik a kinti tevékenységüket.
A németek az eső, a hideg ellenére is megtartják különböző utcai fesztiváljaikat, ünnepeiket. És kimennek feldíszített traktorokkal, szekerekkel, autókkal, akár korhű ruhában, és jól érzik magukat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zsuzsimami, 2013.03.15 07:43

"ha az szolgálja az érdekünket, hogy nem egyezünk meg, akkor nem kell megegyezni".

Ez egy őszinte mondat, tehát a lóvé nagyon kell a Simicska RT-nek, ezért ment ülepet nyalni pomádé király Brüsszelbe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html