Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szinte azonos ütemben emelkedett az áram uniós átlagára és csökkent a hazai lakossági díj 2013-tól, a rezsidíjak befagyasztása után sem a földgáz, sem a villany ára nem követte az uniós trendet. A lap - az MTI szemléje szerint - a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) adataira hivatkozva írja, hogy 2010 előtt az áram és a földgáz lakossági ára közelített az európai uniós átlagárak szintjéhez, nyolc évvel ezelőtt azonban a folyamat megtorpant.

A lap ennek okát abban látja, hogy a kormány 2011 óta más számítási módot vezetett be az áram- és a gázár meghatározására, valamint, hogy 2010 júliusa és decembere között moratóriumot hirdetett a háztartásokat terhelő kiadásokra. Fontos változás volt, hogy a lakossági fogyasztóknál, akik legfeljebb 1200 köbmétert fogyasztanak évente, a nagyfogyasztók számára pedig alig 12-16 százalékkal emelkedtek a költségek. Az áram ára az ezt követő két évben enyhén ingadozott a 2010-es érték körül.

A kormány 2013-tól három lépésben, 25 százalékkal csökkentette az energia - a földgáz, a távhő és az áram - fogyasztói árát, a rezsicsökkentési program révén egyenletesen mérséklődtek a lakossági áram- és gázárak. Eközben a villamos energia átlagára az Európai Unióban szinte a hazai csökkentésével azonos mértékben emelkedett, gyakran majdnem kétszerese volt az uniós átlagár a hazainak.

A rezsiköltségek mérséklésének hatására 2012-ről 2016-ra 48 százalékkal esett vissza a földgáz-, a villany- és a távhőszámla-tartozások összege. A családok átlagosan évente mintegy 170 ezer forintot, összesen 1200 milliárd forintot takarítottak meg. Ez az összeg pedig már meghaladja azt a pénzmennyiséget, amelyet a 2010 előtti időszakban profitként vittek ki a szolgáltatók az országból - írja a Magyar Idők.

A gázár esetében azonban gyakori kritika a rezsicsökkentéssel szemben, hogy a hatósági áras rendszer néha visszaüt: miközben a földgáz ára 2014 és 2017 első fele között a felére csökkent, a magyar fogyasztók három éve ugyanazt a tarifát fizetik. Vagyis volt idő, amikor drágább volt a gáz, mintha a piac szabályozta volna az árakat.

A fotó forrása: Napi.hu/Napi Gazdaság.