Ezt a csatát mindenképp elveszti a magyar kormány?

A kormány és a Fidesz sem tudja megakadályozni az európai ügyészség létrehozását - mondta a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI, 2017. január 28. szombat, 12:17

Niedermüller Péter szerint az európai ügyészség létrehozását le lehet lassítani, de megakadályozni nem. Hozzátette: olyan csatáról van szó, amelyet a magyar kormány el fog veszíteni.

A politikus emlékeztetett, hogy az európai ügyészség elsődleges feladata az uniós pénzek felhasználásának vizsgálata lesz, de tagállami hatáskörbe nem folyna bele, továbbá a testület vizsgálná a határokon átnyúló áfacsalások ügyét is.

Kiemelte, hogy sok esetben az OLAF-megállapítások után nem indul nemzeti hatáskörben vizsgálat, Magyarországon 51 esetből egyben indított vizsgálatot a legfőbb ügyész.

Legfőbb Ügyészség: minden OLAF-ajánlás után vizsgálat indult
A Legfőbb Ügyészség szerint a szervezet minden olyan esetben nyomozást rendelt el, amikor hozzájuk az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlással fordult.
Az ügyészség kommunikációs osztálya ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője azt mondta, sok esetben az OLAF-megállapítások után nem indul nemzeti hatáskörben vizsgálat, Magyarországon 51 esetből egyben indított vizsgálatot a legfőbb ügyész.
A Legfőbb Ügyészség reagálásban kifejtette: az OLAF 2012-2016. között 28 igazságügyi ajánlást tett, amely bűncselekmény gyanújára utalt. Valamennyi igazságügyi ajánlást nyomozás keretében vizsgálták, illetve vizsgálják a magyar hatóságok - olvasható a közleményben.
Hozzátették: amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

Niedermüller Péter szerint a DK az első perctől kezdve támogatta az európai ügyészség létrehozását, hiszen alapvető érdeke mindenkinek, hogy pontosan nyomon követhetőek legyenek az uniós források. A szervezet létrehozása nem csorbítaná a nemzeti igazságszolgáltatási szervek szuverenitását.

"A magyar kormánynak nem érdeke az átláthatóság, (...) mindössze arról van szó, hogy az európai uniós pénzekkel is az illiberális demokráciát építi, és azon van, hogy a kormányhoz tartozó holdudvarhoz juttassa ezeket a pénzeket" - fogalmazott a DK-s politikus.

Trócsányi László az uniós igazságügy-miniszterek pénteki máltai informális tanácskozása után azt nyilatkozta, hogy továbbra sincs egyetértés az európai uniós tagállamok között az európai ügyészség létrehozásának kérdésében, az uniós állam- és kormányfők megerősített együttműködésről dönthetnek márciusban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.01.29 11:54

@alterego56:

Nagyon szépek azok a házak.

Jó, nem arra használják őket...de milyen előnyösek egy izsáki polginak.

S az enm elég?

De bizony elég.

Nagy a szabadság arrafelé...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alterego56, 2017.01.28 21:18

@lomb: Mit ne mondjak elég szar szaga van az izsáki polgármester vadászházainak., csakhogy a legfrissebbet mondjam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2017.01.28 17:54

Egy újabb liberálbolsevik intézmény? No neeeee... Fölösleges.

Erőlködnek a liberálbolsevikok, csak nehogy nagyon büdös jöjjön ki belőlük és ... és tisztába kelljen tenni őket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.01.28 14:14

@kakambuki:

Demokrácia-értelmezésed?

Az angolok 51 %-a szavazott arra, hogy valami legyen.
Ezzel a demokrácia győzött. A többség akarata.

Az EU-ban nem lehet ilyen demokrácia, mert a zorbánnak nem jó.

És neked sem, mert te is ugyanolyan demokrata vagy, mit a zorbán.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zuljin, 2017.01.28 14:01

@tegnaputan: A kormány elvárja, hogy mindenki álljon be mögé, mindenki más rajtuk kívüllálló, így nincs szavuk és döntési joguk. Érdekes, hogy ezt a módszert Brüsszelben nem alkalmazza. Logikai bukfenc a fejedben van, nem tudsz szöveget értelmezni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html