A 2014 elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírás azonban nem kerül automatikusan az ügyfelek szerződésére, azt a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallás keretében kell igényelni. A két biztosító adatai szerint minden harmadik ügyfél mulasztja el ezt az egyszerű lépést, piaci szinten ez a mulasztás 65-70 ezer szerződést is érinthet.

Az Union élő nyugdíj-biztosítási szerződéseinek mindössze 65 százalékára érkezett adójóváírás a NAV-tól 2016-ban. A pénzintézet szerint kis odafigyeléssel ez az arány jelentősen növelhető lenne, ezért igyekeznek minden eszközzel tudatosítani az ügyfelekben, hogy a jóváírás igénylése az ő érdekük és feladatuk. A törvény szerint ebben a biztosítók nem járhatnak el. A cég tapasztalatai szerint a legnagyobb arányban az első befizetési év után marad el az ügyfelek jóváírásigénylése: ebben a körben a visszatérítés elmaradásának aránya eléri az 50 százalékot is.

Az Erste Biztosító ügyfélkörében a szerződések mintegy harmadánál tapasztalta az adójóváírás hiányát. A nyugdíj-biztosítási szerződéseikre az ügyfelek átlagosan évi 200 ezer forint körüli összeget fizetnek be, ami azt jelenti, hogy figyelmetlenségük miatt az adott évben szerződésenként mintegy 40 ezer forintról kell lemondaniuk.

Még semmi nem késő

Az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén legkésőbb május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem találkozott ezzel az igazolással, annak még maradt ideje arra, hogy a pótlásról intézkedjen biztosítójának ügyfélszolgálatán. Akkor sincsen veszve az összeg, ha valaki a bevallás benyújtását követően vette észre, hogy elmulasztotta az adójóváírás igénylését: ez a lépés az elévülési időn belül önellenőrzés keretében utólagosan pótolható.

Tavalyhoz képest kedvező változás, hogy az adóhatóság az ezer forintnál alacsonyabb összegű adótartozások esetében nem tartja vissza az adójóváírásokat. Szintén kedvező irányba mozdítja a helyzetet, hogy idén a NAV adóbevallási tervezetet készít az adózók bizonyos köre számára.