Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelölés oka, hogy Kandrács Csaba július 6-i hatállyal lemondott az MNB MT-ben viselt tagságáról, a jövőben ugyanis a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.-nél betöltött elnök-vezérigazgatói feladataira koncentrál.

Báger Gusztáv 1938-ban született, ezzel az MT legidősebb tagja lesz. Diplomát 1961-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett, ahol 1965-ig tanársegédként dolgozott, majd 10 évig a Tervgazdasági Intézet tudományos főosztályvezetője volt. Báger 1975-1981 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (EGB) szakértője volt, 1981-1990 között az Országos Tervhivatal főosztályvezetője, 1992-2000 között a nemzetközi pénzügyi intézmények titkárságának vezetőjeként tevékenykedett. A közgazdász 1995-1997 között a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. igazgatósági tagja volt, 1997-től a Budapest Bank Rt. igazgatósági tagja is volt, 2003-2008 között az Állami Számvevőszék, Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója volt, 2003 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. Kutatási területe az ökonometria.

A nemzetközii befektetői hangulat kedvezőtlen alakulása miatt fontosnak tartom a tanács mérlegelő és kockázatelemző képességének megőrzését - mondta bizottság előtt Báger. A mérsékelt inflációs nyomás pedig lehetővé teszi az MT számára az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás szempontjai összehangolt elérését, valamint a kormány gazdaságpolitikájának támogatását a monetáris politikai eszközökkel - tett hitet a jelenlegi monetáris politika mellett.

Fontosnak tartja a jegybanki eszköztár megújítását is. A kéthetes helyett a három hónapos jegybanki betét prioritása nyomán a bankok várhatóan előnyben részesítik az állam finanszírozását. A jelölt ígéretesnek tartja az nhp+ elindítását is. Nagy figyelemmel kell kísérni az új eszközök működését és hatását a bankrendszerre, valamint a pénzügyi folyamatokra - mondta Báger, aki fontosnak tartja, hogy szükség esetén az MNB gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni.

A jelölt kérdést nem kapott, a bizottság pedig Báger személyét 10 igen és 5 tartózkodás mellett támogatta.