Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Különös helyzet áll elő a magyar pénzügyi rendszerben azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdai hatállyal a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak nevezte ki a monetáris tanács tagját, Bártfai-Mager Andreát, ő pedig ugyancsak július 6-i hatállyal az Országgyűlés elnökének benyújtott nyilatkozatában lemondott az MNB legfőbb döntéshozó szervében betöltött pozíciójáról.

A jegybankról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy az MT legalább öt, legfeljebb kilenc tagú, akik között vannak az úgynevezett "belsők" (az MNB elnöke és alelnökei), illetve a "külsők", akiket az Országgyűlés választ meg hat évre. A jogszabály egyben rögzíti, hogy a belső tagok száma nem érheti el a külsőkét - írja  a hvg.hu.

Márpedig Bártfai-Mager Andrea kiválásával éppen ez a helyzet áll elő: az MT nyolctagú, köztük négy belső és négy külső - azaz az összetétel nem felel meg a törvényi előírásnak. Nem véletlen, hogy Matolcsy György jegybankelnök még szerdán levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben azt kérte, hogy a parlament soron kívül válasszon új tagot az MNB Monetáris Tanácsába.