Régóta nem volt olyan visszafogott a gázolajfogyasztás növekedése, mint idén márciusban: mindössze 1,9 százalékkal kelt el több éves bázison a hazai kutaknál - derül ki a NAV friss adataiból.

Ez többek között azért érdekes, mert márciusban a korábbi hónapokhoz képest nagyobb volt az árdifferencia, miután tavaly tavasszal az olaj ára visszapattant mélypontjáról. 2015 márciusában a gázolaj átlagára 375 forint volt, szemben az idei 311-gyel. A 64 forintos különbség alapján - amely több, mint a korábbi hónapokban - azt lehetett várni, hogy a fogyasztás is gyorsul némiképp. Ezzel szemben az alig két százalék elmarad a korábbi hónapok 3-5 százalékon éves bázisú növekedésétől. (Ez alól kivétel a február a maga 6,2 százalékával, bár itt a szökőév naptárhatása ad magyarázatot a kiugrásra.)

Letisztult a magyar fogyasztás

Bár egy hónapnyi lassulásból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a gázolajfogyasztás alakulása nem meglepő - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a Napi.hu-nak. A dízelfogyasztás ugyanis jelentős részben a gazdasági szereplőkhöz, fuvarozókhoz kötődik, az ő keresletüket pedig csak részben határozza meg, hogy éppen mennyit kell fizetni a kutaknál.

Forrás: KSH, Napi.hu-gyűjtés

Grád Ottó szerint az is örvendetes, hogy nagy részben eltűnt a differencia a magyar és a környező országok kútárai között, vagyis a nemzetközi fuvarozásban részt vevőknek egyre kevésbé kell előre tervezniük a tankolásukat. Lassan a hazai fogyasztás visszatér a "reális" szintre.

A benzinnél más a helyzet

Mivel a benzinfogyasztást szinte kizárólag a lakosság generálja, ott más kép alakult ki. Grád Ottó szerint a családok meghatározott összeget különítenek el a tankolásra, ha ebből több jön ki, akkor többet tankolnak, ha pedig kevesebb, akkor kevesebbet. Ezt alátámasztja a NAV statisztikája, amely szerint 6,3 százalékkal nőtt az eltankolt mennyiség 53 forintos árdifferencia mellett.: Ez meghaladja a korábbi hónapokét (kivéve a február), amikor nem volt ekkora különbség az árakban.

Nagy spórolás

A benzinre és a gázolajra márciusban 18,4 milliárd forinttal fizettek kevesebbet az emberek a hazai kutakon. Az egy évvel ezelőtti árakkal kalkulálva azonban a differencia 23,1 milliárd lett volna, amely meghaladja a korábbi hónapok értékét, mint azt a grafikon is látszik.

Forrás: NAV, Napi.hu-gyűjtés

A hazai üzemanyagárakat leginkább meghatározó Brent ára csütörtökön már 45 dollár körül mozgott.