Ezt mondta Orbán riválisa

Talán soha nem volt oly nagy szüksége sokat csalódott nemzetünknek a példamutató Szegedre, mint most - jelentette ki Botka László (MSZP) polgármester a csongrádi megyeszékhelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésén.
Szabó Zsuzsanna, 2017. március 15. szerda, 14:07

Szeged az a hely, ahol rendületlenül védjük a szabadságot és az igazságosságot - mondta a szocialista politikus. Nemcsak fejet hajtunk nagy elődeink előtt, hanem példájukra büszkék vagyunk, és harcolunk értékeikért - hangsúlyozta Botka.

Olyan országban akarunk élni, ahol nem kell kívánni a sajtó szabadságát, ahol nem kell a közös teherviselésről és a törvény előtti egyenlőtlenségről szót váltanunk, ahol soha többé nem épülhetnek falak a félelem és megfélemlítés, az erőnek hívott erőszak, a demokráciának hazudott önkény és a "gátlástalan sikerpropaganda" tégláiból - fejtette ki a politikus.

Szeged népe a történelem során mindig a haladásra szavazott, arra, amely 1879-ben a nagy árvíz után romjaiból újjáépítette a várost, amely 1956-ban a diktatúra bilincseinek széttörésére esküdött, és amely 2002 óta folyamatosan építkezik - mondta a várost 15 éve polgármesterként irányító politikus.

Szeged érti a szabadság és az igazságosság szavát, ezért fejlődtünk a legjobban a magyar nagyvárosok közül

- jelentette ki Botka, hozzátéve: jut feladat a következő években is, ezért gőzerővel folytatódik az építkezés.

A politikus szerint szabadság ott van, ahol mindenkinek jut belőle, tartozzon bármilyen kisebbséghez, ahol a kormány a gyengét védi, a szegényt segíti, több felelősséget kérve a gazdagtól.

Felelősek vagyunk egymásért, mert együtt vagyunk a nemzet

- mondta.

Nincsenek uralkodásra termettek és nincsenek tehertételt jelentők, mert tudjuk, bárki bármikor kerülhet nehéz helyzetbe, aki ma segíthet, holnap maga is segítségre szorulhat - hangsúlyozta a beszédét a "Hajrá szabadság, hajrá igazságosság, éljen az új Magyar Köztársaság!" fordulattal záró politikus.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2017.03.15 16:21

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Axxtro, 2017.03.15 14:17

Az MSZP-nek először el kéne számolnia a múltjával, mert azzal a politikai-, gazdasági-, pénzügyi portfólióval amivel jelenleg rendelkezik, esélytelen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html