Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alapvetően reálisnak nevezték a jövő évi költségvetés makroszámait az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők. Amint arról beszámoltunk, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016-os büdzsé főbb vonalainak ismertetése kapcsán szja-csökkentést is bejelentett.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője szerint az 1,8-2 százalék körüli infláció reális, az Erste előrejelzése is hasonló, a 2,5 százalékos gazdasági növekedést ugyanakkor kicsit optimista. Kifejtette: a minisztérium által betervezett 1 százalékpontos szja-csökkentés ugyan élénkítheti a háztartások fogyasztását és ezáltal a GDP-növekedést is, de a számok így is enyhén optimisták.

Az elemző szerint a kitűzött 2 százalékos államháztartási hiány felveti a kérdést, milyen egyéb intézkedések vannak a háttérben, hiszen a gazdasági növekedésből nem feltétlenül következik, hogy annyival több lesz a bevétel, hogy ellensúlyozza az adókedvezmények miatti kiesést.

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta: valamivel alacsonyabb, 2,3 százalékos gazdasági növekedésre számítanak, de ez szerinte nem érdemi különbség, a 2,5 százalék nem "elrugaszkodott szám".

Hozzátette: ellentétes összefüggés van a 2015-ös és a jövő évi gazdasági teljesítmény között, amennyiben az idei év jól sikerül, akkor 2016-ban alacsonyabb lesz a növekedés. Az elemző úgy véli, az infláció felívelése gyorsabb lehet a kormány várakozásainál, de ez pozitívan befolyásolhatja a büdzsé alakulását. A tervek szerinti alacsony deficit miatt pedig az államadósság csökkentése gyorsabb lehet a korábban látottnál.