Ezt tette a rezsicsökkentés az országgal

A magyar lakossági energiaárakat nem érintette az általános európai emelkedés - állítja szerdai számában a Magyar Idők.
Szabó Dániel, 2018. január 31. szerda, 07:47

Szinte azonos ütemben emelkedett az áram uniós átlagára és csökkent a hazai lakossági díj 2013-tól, a rezsidíjak befagyasztása után sem a földgáz, sem a villany ára nem követte az uniós trendet. A lap - az MTI szemléje szerint - a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) adataira hivatkozva írja, hogy 2010 előtt az áram és a földgáz lakossági ára közelített az európai uniós átlagárak szintjéhez, nyolc évvel ezelőtt azonban a folyamat megtorpant.

A lap ennek okát abban látja, hogy a kormány 2011 óta más számítási módot vezetett be az áram- és a gázár meghatározására, valamint, hogy 2010 júliusa és decembere között moratóriumot hirdetett a háztartásokat terhelő kiadásokra. Fontos változás volt, hogy a lakossági fogyasztóknál, akik legfeljebb 1200 köbmétert fogyasztanak évente, a nagyfogyasztók számára pedig alig 12-16 százalékkal emelkedtek a költségek. Az áram ára az ezt követő két évben enyhén ingadozott a 2010-es érték körül.

A kormány 2013-tól három lépésben, 25 százalékkal csökkentette az energia - a földgáz, a távhő és az áram - fogyasztói árát, a rezsicsökkentési program révén egyenletesen mérséklődtek a lakossági áram- és gázárak. Eközben a villamos energia átlagára az Európai Unióban szinte a hazai csökkentésével azonos mértékben emelkedett, gyakran majdnem kétszerese volt az uniós átlagár a hazainak.

A rezsiköltségek mérséklésének hatására 2012-ről 2016-ra 48 százalékkal esett vissza a földgáz-, a villany- és a távhőszámla-tartozások összege. A családok átlagosan évente mintegy 170 ezer forintot, összesen 1200 milliárd forintot takarítottak meg. Ez az összeg pedig már meghaladja azt a pénzmennyiséget, amelyet a 2010 előtti időszakban profitként vittek ki a szolgáltatók az országból - írja a Magyar Idők.

A gázár esetében azonban gyakori kritika a rezsicsökkentéssel szemben, hogy a hatósági áras rendszer néha visszaüt: miközben a földgáz ára 2014 és 2017 első fele között a felére csökkent, a magyar fogyasztók három éve ugyanazt a tarifát fizetik. Vagyis volt idő, amikor drágább volt a gáz, mintha a piac szabályozta volna az árakat.

A fotó forrása: Napi.hu/Napi Gazdaság.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.02.01 08:18

@Marzipan: szerintem direkt kikerülted azt amit reagáltam. Azért átlag, mert összeadják mindenki bérjövedelmét majd elosztják annyi felé, ahány emberét összeadták. Ez azt jelenti lesz akik kevesebbet, lesz aki többet, és lesznek akik akörül keresnek. És nem azt mondtam hogy mindenki milliókkal flangál körülöttem. Ismerek pénzes embereket, de ismerek csórókat is, meg átlagos jövedelműeket is. Te azt írtad te nem ismersz olyat akinek átlagos fizuja lenne, ennek ellentételezésére írtam, hogy ez nem elégséges mintavétel.

A "luxus" nyugdíjasokat meg azért írtam mert náluk jellemző az elavult épülettechnológia, ezért jellemzően pazarló eszközöket használnak így a rezsicsökkentés jobban érintette őket, mint pl engem, aki megengedhetem (és törekszem is rá!) magamnak, hogy mindenből megvegyem a takarékosabbat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2018.02.01 08:07

Ez a rezsicsokkenteses marhasag pont jo volt a feleszu fideszbirkaknak arra, hogy eltereljek a figyelmet peldaul a MET -rol, ami egy sokmilliardos lopas, off-shore cegeken keresztul. Az ilyen hulyeknek tenyleg a csuti cigo es tolvajbandaja valo, nem egy normalis kormany.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.02.01 08:04

A világpiaci árcsökkenés felét megkapta a nép a csórótól a milliárdosokig "rezsicsökkentés" címen. Cserébe kaptak külön adókat sarcokat ami persze nem a propaganda része. Az árcsökkenés azon részével amit nem kapott meg a lakosság pedig a nerlovagok vettek nekünk az offshore cégeiken keresztül energiát amit piaci ár felett adtak tovább a szolgáltatóknak hogy "mindenki jól érezze magát" de ők nagyon jól.
-Minden más csak legelni való a birkáknak :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2018.01.31 23:57

@terabit:"A saját mintavételezés nem sokat ér, én meg sok olyan embert ismerek, akié ezt többszörösen meghaladja, de legalábbis bőven felette van, mégsem gondolom hogy mindenki milliókkal flangál."

Még jó! Mindenki nem flangálhat milliókkal, ha egyszer az átlag 300.000. De vajon továbbgondoltad-e, hogy ha körülötted mindenki milliókkal flangál, akkor mások mennyiből élhetnek, ha az átlagbér 300.000?

""Tehát a rezsicsökkentéssel a luxusingatlanok " - ezt majd magyarázd el egy egyszeri nyugdíjasnak,"

Egy egyszeri nyugdíjas természetesen nem luxusingatlanban él, ellentétben mondjuk Szíjjártóval, akinek konkréten szerepelt a háza a médiában: 600 m2, 7 m belmagasság, teremgarázs, 180 m2 sportkomplexum, fitneszteremmel, fűthető medencével, jakuzzi, szauna.
Na, Ő biztosan a többszörösét spórolta meg az én éves rezsimnek, havonta.

""ráadásul nem segíti a takarékos energiafelhasználást."
Ez demagógia. A takarékos energiafelhasználást az segíti hogy valaki tájékozott, elkötelezett, és utál pénzt kidobni az ablakon."

Vagy esetleg valaki számol: az olcsóbb gáz miatt a szigetelés lassabban megtérülő beruházás lett, és a fűtéskorszerűsítést is el lehet még halasztani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.01.31 23:49

@antitroll: egyáltalán nem azt írtam amivel egyetértesz. Első körben a fizetésekről írtam, bár nem írtam oda, tehát akar félreérthető lehetett. Célszerű elolvasni mire reagáltam.

Másodsorban, azok közül akiket ismerek olyat akik megtehetnék hogy lapáttal "szórják" a pénzt rezsire, mégsem teszik. Inkább vesznek energiatakarékos eszközöket, vagy megfontolásból vagy csak divatból, de megteszik.
Ergó az, amit szeretnél ebből kihozni elég ingatag lábakon áll.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html