Folytatódik a tavaly karácsonykor már közkedvelt, Jégvarázs című Disney filmhez kötődő játékok sikere és az új dinoszaurusz mozifilmhez (Dínó tesó) kapcsolódó őslényfigurák is felkapottak lesznek. A Star Wars most vászonra került sokadik epizódja szintén húzni fog minden korosztálynak szóló játéktípusokkal. A többi nagy játékgyártóhoz hasonlóan a Lego is Star Wars újdonságokkal rukkol majd elő karácsonyra - sorolta a Napi.hu-nak az idei ünnepi szezon slágereit Gyaraki József, a Regió Játékkereskedelmi Kft. ügyvezetője. A hagyományos játékok piaca nemcsak karácsonyközpontú, hanem mozi- és rajzfilm-orientált is.

A hiperek sem egyformák

A mintegy 35-40 milliárdosra becsült hazai játékpiacon a forgalom 70 százaléka a karácsonyt megelőző másfél hónap során folyik be, ilyenkor a kereslet mellett a nagy élelmiszerláncok játékpromóciós gépezete is felpörög. Ágazati becslések szerint  a játékpiac körülbelül 65 százalékát a hiper-, és szupermarketláncok forgalma adja, a hagyományos játékbolt-hálózatok 25 százalékot, az online pedig 10 százalékot hasítanak ki a tortából. Ám miközben a szakkereskedők egész évben teljes választékkal igyekeznek vonzani a vevőket, a hiperek jellemzően szezonálisan bővítik kínálatukat, s ilyenkor a játékok árengedményeit vevőcsalogatónak is használják. A Tesco időszakos akciója keretében az a vásárló, aki az esti órákban bármilyen játékot vesz, a vételár egy bizonyos részének értékében kap egy később levásárolható kupont. E promóció évről-évre óriási sikerrel fut, tumultuózus jeleneteket produkálva. Más üzletláncok - például a Spar és a Müller - az év nagy részében csak szerény játékkínálattal lépnek fel, ám az ünnepi őrületet meglovagolva jelentősen bővítik választékukat.

Nagyobb hangsúlyt helyez a játékszegmensre az Auchan, amelynél az éves forgalomnak csak mintegy fele keletkezik az év utolsó két hónapjában. A lánc év közben a két másik jelentősebb szezonra - a gyermeknapra és a húsvétra - is koncentrál, emellett már sajátmárkás termékekkel is előrukkolt a bébi játék kategóriában.

Az idei karácsonyt nézve az Auchan ugyancsak Star Wars mániára számít, e körben az áruházlánc nagyon sokféle kapcsolódó játékot kínál majd. Az Auchan áruházak idén több mint 12-féle drónnal is készülnek az ünnepi szezonra - hívták fel lapunk figyelmét. Emellett a vásárlói igényekre válaszul tovább bővítették kreatív választékukat, mivel a tavalyi karácsonyi szezonban és az év első félévben a készség fejlesztő játékok, például a gumi karkötő készítő készletek igen népszerűek voltak.

Hiánycikk lehet a Lego

Az európai játékboltokban tapasztalható nagy kereslet miatt elképzelhető, hogy a Lego nem képes elegendő kockát gyártani ahhoz, hogy ki tudja elégíteni a vásárlói igényeket. Annak ellenére, hogy a gyárak teljes kapacitáson működnek - írta meg lapunk korábban. A játékai iránt jelentkező keresletet rosszul mérte föl a társaság, s így a közeljövőben számos megrendelést csak késve tudnak kielégíteni.

A dollár erősödése is érezteti hatását

Az utóbbi hónapokban a forint amerikai dollárhoz viszonyított gyengülése fokról-fokra drágította a játékokat, hiszen a bonyolultabb technológiát igénylő játékok 90 százalékát Kínában gyártják, ahol jellemzően dollárban számolnak el. Az árakat felnyomják a filmekhez kötődő védjegyek is.

A kis szériás gyártás miatt a hazai termelőktől beszerezhető játékok árát igyekszünk alacsonyan tartani, és áruválasztékukat bővíteni - magyarázta Gyaraki. Növeljük beszerzésünket az Európában gyártott termékekből is, így azok versenyképessé válhatnak az erős dollár miatt.

Karácsonykor jellemzően nagyobb, értékesebb játékok kerülnek a vásárlók kosaraiba, így a Régiónál az évközi 6200 forintról 9800 forintra nő az átlagos kosárérték. Ennél is nagyobb a megugrás az online szegmensben: a JátékNet.hu webáruháznál az ünnepi időszakban az átlagos kosárérték 16 ezer forint, amely 50-60 százalékkal több, mint év közben - mondta lapunknak Bognár Ákos ügyvezető igazgató. Jellemző, hogy az online fogyasztók ilyenkor "koncentráltabban" vásárolnak játékokat, így például rokonok vagy szomszédok egymással összefogva bonyolítják le rendelésüket.

Évről-évre bővül az online rendelés

Miközben a nagy láncok elsősorban a kedvező árpolitikára koncentrálnak, Bognár szerint a vevőket ma már kevésbé az ár, hanem inkább a kényelem vezérli. Azért is növekszik a digitális értékesítés jelentősége, mert a könnyű és gyors rendelés mentesíti a vevőket a karácsonyi vásárlási őrület - a hosszas sorban állás, a dugó és az időjárás kellemetlenségeitől. A mintegy 4-5 milliárd forintos összforgalmú online szegmens évről-évre 15-20 százalékos bővülést produkál, az év utolsó két hónapjában pedig robbant: így JátékNet.hu-nál ilyenkor a forgalom a tízszeresére ugrik meg. Bognár elmondta, az utóbbi időben az eladásokat egyebek között az elektronikus, beszélő és szövegmegértő játékok - például a Digi Birds - tornázták fel, ezek ünnepekkor is húzótermékek lesznek.

A szakkereskedők előnye a hiperekhez képest, hogy személyre és életkorra szabott kiszolgálást, játéktanácsadást is nyújtanak - állítja Gyaraki József. A Regió Játék a tavalyi új üzletnyitásokat követően idén 30 százalékos forgalombővüléssel számol.