Ezzel lehetett a legtöbb pénzt keresni idén

Igazi meglepetés, hogy az év első 11 hónapjában kiugróan magas hozamot érhettek el a befektetők akkor is, ha klasszikus magyar kötvényekbe fektető befektetési alapok jegyei mellett tették le a voksukat. Igaz, ha valaki nagyobb kockázatot vállalt − például török részvényekkel vagy az ázsiai ingatlanalapokkal −, akkor még nagyobb hozamot érhetett el.
Sebestyén Stella, 2012. december 5. szerda, 09:03
Fotó: Napi.hu

Befektetési szempontból szinte már szuper évvé kezd válni 2012, amennyiben figyelembe vesszük, hogy az átlagosnál jóval kisebb kockázat mellett lehetett éves szinten akár 25 százalék feletti hozamot elérni több mint 40 befektetési alappal. Bár a magyar állampapírhozamok a múlt év decemberében és idén januárban voltak kiemelkedően magasak, volt olyan kötvényalap, mely az elmúlt három hónapban is remekelni tudott. Az év elejétől számítva a legkiugróbb teljesítményt a török részvényeket vásárló alapok nyújtották − 35 százalék felett volt öt alapnak is a hozama −, azonban 17−26 százalék közötti hozamot értek el az ázsiai ingatlanalapok mellett a magyar kötvényekbe fektető alapok is. A török alapok jó teljesítménye különösen jónak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy a török tőzsde csupán 23 százalékot emelkedett az idén, tehát jó volt a portfólió megválasztása is.

Akad persze néhány kakukktojás is a 2012 januárjától számított rangsorban. A hatodik helyen az OTP származtatott ügyletekbe fektető Supra alapja áll, 27,7 százalékos hozammal, de a hetedik hely már az Erste XL Kötvényalapjáé, az ő befektetésijegy-tulajdonosaik az év elejétől számítva 26 százalékos hozamot érhettek el. Ezt követően a mezőny elég egyoldalú lenne a sok hazai kötvényalappal, azonban beékelődik közéjük az OTP Ázsiai Ingatlanalapja a maga 21,7 százalékos hozamával. Az év elejétől számított top−40-ben egyébként minimum 15 kötvényalap található − hozamuk jellemzően 17 százalék feletti.

Hasonlóan színes a paletta a féléves hozamok tekintetében, mert ebben az időtávban is igen magas hozamot érhettek el a befektetők, szinte függetlenül attól, hogy milyen kockázatviselési hajlandósággal rendelkeztek. A Concorde által kezelt Platina Delta 24 százalékos féléves hozamával megverte a török részvényeket, mert ezek hozama "csak" 21,2−22 százalék között alakult. Az elmúlt hat hónap hozamversenyében szorosan alakult az eredmény a Pioneer közép-európai részvényalapjai, az Aegon lengyel részvényalapjai és az előbb már emlegetett hazai kötvényalapok között is, hisz valamennyiüknek 15−19,2 százalék között alakult a hozama, ami azért szintén szép teljesítménynek számít. Féléves időtávban az indexkövető alapoknak sem kellett szégyenkezniük és az is figyelemre méltó, hogy több nyersanyagalap (földünk kincsei, arany) is 10 százalék feletti hozamot ért el, vagyis éves szinten 20 százalékkal gyarapodtak a befektetők, miközben az olaj ára nem trendszerűen mozgott.

Befektetési alapok 30-as toplistája az elmúlt három hónap hozamadatai alapján
Alap neve
3 hóFéléves
1 éves
Platina Delta15,4024,003,90
Concorde Rubicon9,1010,008,10
Pioneer Közép-európai Részvény I7,6019,2011,50
Pioneer Közép-Európai Részvény7,3018,4010,10
AEGON Lengyel Részvény Alap I sorozat7,3017,0015,20
AEGON Lengyel Részvény Alap B Sorozat7,0016,30
CIB Közép-európai Részvény7,0015,107,30
Concorde Közép Európai Részvény6,8015,7014,20
CIB Feltörekvő Részvénypiaci6,6011,305,20
Platina Alfa6,505,1012,00
K&H Tőkevédett Gyógyszeripari6,408,4013,80
QUANTIS India USD Részvény A6,306,104,40
Pioneer Magyar Indexkövető Részvény I sorozat6,2015,80
QUANTIS India Részvény N EUR6,205,803,80
QUANTIS India USD Részvény N HUF6,205,803,80
QUANTIS India Részvény N USD6,205,803,80
QUANTIS India USD Részvény N RON6,205,803,80
K&H hazai euró kötvény "HUF" alap6,10
AEGON IstanBull I6,1022,2036,60
AEGON Közép-Európai Részvény I6,1012,9010,10
K&H hazai euró kötvény "EUR" alap6,00
OTP Török Részvény B6,0021,7035,70
AEGON Közép-Európai Részvény A5,9012,609,30
OTP Török Részvény C5,8021,2034,60
OTP Török Részvény A5,8021,2034,60
Pioneer Magyar Indexkövető Részvény5,8015,006,70
OTP Quality B5,8013,5010,80
Aegon Közép-Európai Részvény B5,8012,609,30
Platina Pí5,807,1012,10
AEGON IstanBull T sorozat5,7021,40
Forrás: Bamosz, Napi Gazdaság

HOZZÁSZÓLÁSOK