Cáfolja a rendőrség és az ügyészség korábbi közleményét Faidt Péter András ügyvédje - olvasható az mno.hu-n.

Ügyfelünkkel szemben 2014 óta pénzmosás miatt büntetőeljárás van folyamatban az NNI által közölt tényállás alapján

Ügyfelünket büntetőügyében, az évek óta húzódó eljárásban a nyomozó hatóság azonban annak ellenére nem hallgatta ki a mai napig, hogy védői útján amerikai lakcímét a nyomozó hatóság és a bíróság részére bejelentette, ahogyan annak ellenére sem történt meg kihallgatása, hogy a két állam közötti kölcsönös, protokoll tájékoztatás keretében a magyar hatóságok hivatalos tudomást szereztek arról, hogy Ügyfelünk az Amerikai Egyesült Államokban életvitelszerűen tartózkodik.

A Nemzeti Nyomozó Iroda sajtóban megjelent állításával szemben, ügyfelünk kihallgatására a büntetőügyében nem azért nem került sor, mert megszökött. Faidt Péter Andrással a magyar nyomozóhatóság sem magyarországi tartózkodása idején, sem később, azaz a mai napig nem közölte a gyanúsítás tényét a büntetőeljárás szabályai szerint. Ügyfelünk, aki büntetlen előéletű,az országot legálisan, a nemzetközi elfogató parancsok kibocsátása előtt hagyta el,a vele szemben indult eljárásról az Amerikai Egyesült Államokban értesült.

Gyanúsítottkénti kihallgatását 2017. december 1-ig a magyar nyomozóhatóság a védelem számára ismeretlen okok miatt nem kezdeményezte annak ellenére, hogy Ügyfelünk számtalan alkalommal védői útján jelezte, hogy a magyar hatóság rendelkezésére áll, s amelyre az Amerikai Egyesült Államok jogsegély útján történő megkeresésén keresztül a magyar nyomozó szerveknek mindenkor lehetősége lett volna.

A sajtóban is hivatkozott - egyebekben Faidt Péter András védőinek indítványára a meghallgatása érdekében kezdeményezett jogsegély sorsáról a mai napig sem a Fővárosi Főügyészség sem a Legfőbb Ügyészség nem adott részünkre tájékoztatást."

- olvasható a nyilatkozatban.

A Magyar Nemzet írta meg először, hogy az FBI tanúvédelmi programja védi az USA-ban azt a magyar állampolgárt, aki kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában.

Később kiderült, hogy a említett állampolgár a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló 37 éves Faidt Péter András.

Az ügyben a rendőrség, az ügyészség és az MNB is megszólalt.

A kép forrása: Shutterstock.