Az Európai Parlament képviselőit kihozta a sodrából az Orbán-kormány új nemzeti konzultációs kérdőíve, amely a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket tesz fel Magyarország nyolcmillió állampolgárának. A kérdések arról szólnak, hogy vajon az utca embere egyetért-e azzal, hogy a bevándorlók veszélyeztetik megélhetésüket és terjesztik a terrorizmust - írta a kérdőív fogadtatásáról szóló cikkében a Financial Times (FT).

A nemzeti konzultációban megkérdezik a válaszadókat, hogy egyetértenek-e 12 megállapítással, amelyek összefüggésbe hozzák a bevándorlást az emberek biztonságát és jövedelmét fenyegető veszélyekkel. A kérdőívhez csatolt levél, amelyet a jövő hónapban szintén megkap minden felnőtt magyar állampolgár, világossá teszi, hogy a kormány erre a célra létrehozott központokba zárhatja az illegális bevándorlókat és rábírhatja az új érkezőket, hogy fizessék ki tartózkodásuk költségeit.

Majd megoldjuk magunk

Miután Brüsszel nem tudott megfelelő választ adni a bevándorlás problémájára, Magyarországnak saját útját kell járnia - idézi az FT a kormányfő levelét. Nem fogjuk megengedni, hogy a gazdasági bevándorlók veszélyeztessék a magyarok munkahelyeit és megélhetését. Az Európai Parlament számos képviselője azonban elítélte a kérdőívet.

Sophie in 't Veld, holland liberális politikus szerint a konzultáció manipulatív és megvezeti a válaszadókat. Belga párttársa, Louis Michel erkölcsileg elfogadhatatlannak minősítette a szöveget. Az, hogy a bevándorlókat szisztematikusan összekapcsolják a bűnözéssel, a szélsőjobboldali populizmus jellegzetessége, amely ideológiai gyökereiből fakadóan idegengyűlölő - fejtegette a politikus.

A magyarországi fejlemények egybeesnek azzal, hogy az európai vezetők igyekeznek megoldást találni az Afrikából és a Közel-Keletről Európa felé menekülő emberek problémájára, miközben erősödnek a bevándorlóellenes populista pártok, amelyek népszerűsége amúgy is megnőtt a 2008-2009-es pénzügyi világválság nyomán.

Hátsó szándék?

A közvélemény-kutatásokkal foglalkozó szakértők a kérdőív szakmai torzulásaira hívják fel a figyelmet. Véleményük szerint nem teljesíti az objektív véleménykéréssel kapcsolatos standardokat, manipulálja a bevándorlással kapcsolatos közvéleményt, ahelyett hogy kifejezné azt. Minden kérdés arra irányul, hogy negatív képet fessen a bevándorlásról. Kirívóan kiegyensúlyozatlanok - fejtegeti Scott Blinder, amerikai politológus.

Az a tény, hogy ezt a kérdőívet mindenkinek elküldik ahelyett, hogy a válaszadók véletlenszerűen kiválogatott mintáját kérdeznék meg, arra utal, hogy nem egyszerűen a közvéleményre kíváncsiak, hanem ennél többet akarnak - teszi hozzá a szakértő.

Egy magyar kormánypárti képviselő - az FT tudósításából nem derült ki, hogy kicsoda - azt mondta: a miniszterelnök gondolkodásában összekapcsolódik az ellenőrizetlen bevándorlás és az iszlám extremizmus. A francia Charlie Hebdo szatirikus lap elleni véres terrortámadás megerősítette azt a hitét, hogy ez a két dolog összefügg, illetve azt a véleményét, hogy Nyugat-Európa nem kezeli megfelelően a bevándorlás kérdését.

Az Európai Bizottság alelnöke is megszólalt

Frans Timmermans, jogállamiságért is felelős bizottsági alelnök is nyilatkozott az ügyben szerda délután a társadalmi konzultáció ügyében. Közelményét a Bruxinfo idézte. Eszerint Timmermans kifejti, hogy a társadalmi vita fontos eszköz lehet a kormányok és más állami hatóságok számára olyan politikák kialakításában, amelyek számot tarthatnak a lakosság támogatására. Ebben az értelemben teljességgel a magyar hatóságokra tartozik, hogy konzultálni akarnak-e az emberekkel a bevándorlásról.

Ugyanakkor azt is hozzáteszi: egy elfogult, célirányos, mi több félrevezető kérdéseken és a bevándorlókkal szembeni előítéleten alapuló társadalmi konzultációt aligha lehet tisztességes és objektív kiindulópontnak tekinteni helyes politikák kialakításához. A bevándorlásnak a terrorizmus kontextusába helyezése, a bevándorlóknak a munkahelyekre és az emberek megélhetésére való fenyegetésként való ábrázolása rosszindulatú és egyszerűen téves - ez csak arra jó, hogy a tévképzeteket és az előítéletet táplálja. Ez a társadalom különböző csoportjai közötti szembenállást fogja szítani.

Timmermans szerint szándékosan félrevezető a bevándorlók olyan módon történő ábrázolása, mintha csak terhet jelentenének a gazdaságunkra és a társadalmainkra, anélkül, hogy bármilyen említést is tennénk a hozzájárulásukról. A bizottság alelnöke szerint a bevándorlás által támasztott számos kihívás kezelése során őszintén, nyitottan és kiegyensúlyozottan kell tekinteni a kérdésre. "Nem hunyhatunk szemet a migráció időnként komoly társadalmi kihívásai fölött. De, amikor ezt tesszük, egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk az alapvető értékeinket, és a kölcsönös tiszteleten és a minden egyénnel való egyenlő bánásmódon alapuló pluralista és sokszínű társadalom megőrzésének a szükségességét" - hangsúlyozta az Európai Bizottság első elnökhelyettese.

Az Európa Tanács is elítélte Orbánék lépését

Az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa rendkívüli mértékben aggódik "a magyar politikai diskurzusban tetten érhető populista trend miatt". A halálbüntetés visszaállításának ötlete, amit a magyar kormányfő felvetett, összeegyeztethetetlen Magyarországnak az Emberi Jogok Európai Konvenciójában vállalt kötelezettségeivel, és szembe megy azokkal az értékekkel, amelyekért Európa síkra száll - jelentette ki Nils Muiznieks, emberi jogi főbiztos.

Szerinte a bevándorlásról és a terrorizmusról elindított nemzeti konzultáció "egy újabb megnyilvánulása a magyar kormány emberi jogokhoz való negatív hozzáállásának". Közleményében hozzáteszi, hogy a társadalmi konzultációk a demokratikus társadalom fontos elemei, ám a Magyarországon kezdeményezett konzultáció tartalma szerinte elfogadhatatlan. Az ugyanis szerinte szítja az intoleranciát a bevándorlókkal szemben, akiket a magyar társadalomra való veszélyként ábrázolnak.

Juncker: ez nem Orbán döntése!

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a horvát államfővel, Kolinda Grabar-Kitarovic-csal teljesen más témában tartott közös sajtótájékoztatóján a magyar miniszterelnök halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentéséről szóló kérdésre válaszolva kijelentette: nem akarok egyértelmű dolgokról vitát folytatni.

A halálbüntetés tilalma benne van az Alapjogi chartában, valamint más uniós jogi szabályozásokban. Ez nem Orbán döntése - hangsúlyozta az elnök, aki azt is hozzátette, hogy a magyar miniszterelnöknek azonnal egyértelműen jeleznie kellene, hogy nem célja a halálbüntetés bevezetése. Ha mégis, akkor harc lesz - tette hozzá.