Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a jegybanknak több mint fél éve nincs felügyelőbizottsága, amely ellenőrizhetné az utóbbi időszak mintegy 350 milliárd forintos költekezését.
Jelezte: pártja számos alkalommal kezdeményezett bizottsági meghallgatást az Országgyűlésben az egyes esetekben offshore cégekhez kötődő ingatlanvásárlásokkal és öt alapítvány létrehozásával kapcsolatban, de azokat a fideszes többség elutasította.

Kifogásolta, hogy sajtóhírek szerint a jegybank 3,4 milliárd forintért megvásárolta a Várban a Hatvany-villát, miközben az ingatlan könyvi értéke 2,5 milliárd forint. Ezt az Eiffel-palota esetéhez hasonlította, arra hivatkozva, hogy az épület és a felújítás 31 millió euróba került a befektetőnek, majd 45,3 millió euróért értékesítette tovább.

Schmuck Erzsébet értékelése szerint a jegybank az egyik oldalon "szórja a pénzt", a devizahitelek forintosításából nyert 100 milliárd forintját azonban nem fordítja arra, hogy segítsen a bajba jutott embereken.

A politikus azt mondta: hétfőn színvallásra kérik a kormánypárti képviselőket, az LMP ugyanis a jegybank költekezésének keretek közé szorítását javasolja. Az MNB most lazán értelmezi a törvényt, amely alapján a bírságok összegét felhasználhatja különböző célokra - jelentette ki, hozzátéve: a 200 milliárd forint támogatással létrehozott alapítványok megszüntetését is szorgalmazzák.