Fél gázzal halad a Volvo

A nehéz tavalyi év után nyögvenyelősen kezdődött 2013 is a világ legnagyobb kamiongyártójának, a svéd Volvónak, a cég a gyenge piaci kereslet miatt csupán gyárai fele kapacitásával termel.
Komócsin Sándor, 2013. február 7. csütörtök, 06:29
Fotó: Napi.hu

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Az üzemi nyereség 1,12 milliárd korona (176,52 millió dollár) lett az október−decemberi időszakban, szemben az egy évvel korábbi 6,96 milliárddal és a Reutersnek nyilatkozó elemzők 2,19 milliárdos várakozásával. Miközben a lanyha kereslet a bevételeket faragta le, a költségek megugrottak: egyebek mellett 990 millió koronát számoltak el az átszervezésekre fordított kiadásként. A szakértők 565 milliós összegre számítottak ezen a soron. A megrendelések tíz százalékkal csökkentek 2012 utolsó negyedében az egy évvel korábbihoz képest, miután a harmadik negyedévben 25 százalékos zuhanást szenvedett el a cég.

Az idei várakozások sem túl rózsásak. A Volvo vezetősége arra számít, hogy Európában és Észak-Amerikában a tavalyihoz hasonló eladásokat érhetnek el, egyedül Brazília világlik ki a sötét összképből, ahol a kormány támogatásainak köszönhetően tíz százalékkal növekedhet a teherautó-gyártók értékesítése. Elemzők jó jelnek tartják, hogy a menedzsment prognózisa − még ha igen szerény várakozásokat fogalmaz is meg − jobb a korábbi előrejelzéseknél. A Volvót segíti, hogy a múlt hónapban alapított közös vállalatot a kínai Dongfeng Motor Grouppal, ami utat nyit kamionjai előtt az ázsiai ország felmérhetetlenül nagy piacára.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK